Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2012. Június 04. 10:35, hétfő | Helyi
Forrás: Győr24

Busszal vagy vonattal Győr és Veszprém között?

Busszal vagy vonattal Győr és Veszprém között?

Jelentős beruházásokat terveznek a bakonyi vasúton: egyes szakaszokon megemelnék a pálya sebességét 80 km/órára, ezzel próbálják a vonatot versenyképessé tenni a buszos közlekedéssel.

A Bakonyvasút Szövetség terveit a MÁV is kivitelezhetőnek tartja.

A Győr és Veszprém között húzódó 11-es vasútvonal nem csak jelentős közlekedési alternatíva, de turisztikai szempontból is előkelő, hiszem a Bakony legszebb tájait szeli keresztül. A pálya alagutakon és viaduktokon halad át, Magyarország legszebb vasútvonalának tartják a hegyvidéki vicinálist. Sorsa meglehetősen hányattatott volt az elmúlt pár évben, hiszen többször is megkísérelték bezárni vagy csökkenteni rajt a járatok számát.

Életben maradása főleg a civil lobbinak köszönhető, hiszen a jelenlegi kormány – annak ellenére, hogy 2010-ben újranyitotta – elődéhez hasonlóan 2012-ben ismét megkísérlete részlegesen bezárni a szárnyvonalat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési reformjai alapján mindössze három vonatpár maradt volna a vonalon, mely hosszútávon jelentősen rontotta volna a fennmaradás esélyeit.

Megmenekülése elsősorban a Bakonyvasút Szövetségnek köszönhető, akik elfogadható menetrendet állítottak össze, melyet a szaktárca elfogadott, így a járatok többsége megmaradt Győr és Veszprém között.

Bödecs Barnabás, a szövetség elnöke a Győr24-nek elmondta: további törekvéseik is vannak a vonal felvirágoztatására. A MÁV-Start Zrt-től megkapott adatok alapján az utasfő létszám és az eladott menetjegyek száma növekedett az elmúlt néhány évben. Elsősorban a szervezetnek van egy állandó jegyakciója, mellyel bárki jogosult ingyenes utazásra a két város között. Erről bővebb információkat itt olvashatunk.

„Nemrég felkértük a MÁV-ot, hogy Győrszabahegy–Tarjánpuszta szakaszon tegyék lehetővé a pályasebesség emelését. jelenleg 60 km/óra a megengedett, ezt 80-ra szeretnénk növelni. A vasúttársaságot arra kérjük, hogy végezze el az ehhez szükséges technikai beavatkozásokat. Úgy számoltuk, hogy ezzel 10-15 perccel rövidíthetjük a menetidőt a két megyeszékhely között. Ez jelenleg átlagosan 1 óra 57 perc, 1 óra 47-re csökkentve már sokkal jobb időt fut a vonat, mint az autóbusz. Természetesen a csatlakozási lehetőségeket is biztosítani kell.” – mondta el a Győr24-nek Bödecs Barnabás.

Hozzátette: „az Esztergom és Pilisvörösvár között életbe lépő vágányzár miatt néhány Desiro típusú dízel motorvonat kiseik a forgalomból a vonalon. Fel fogjuk kérni a MÁV-ot, hogy ezeket a szerekvények ideiglenesen a Bakonyvasúton közlekedhessenek.”

A MÁV-Start Zrt-t is megkérdeztük a fent leírtakkal kapcsolatban. A vasúttársasághoz megkérkezett a felkérés, a munkálatok elvégzése körülbelül 150 milliós költséggel járna, melyet egyébként elvégeznek. Optimális esetben a jövö évi menetrend idejére már befejeződhetnek a szükséges munkálatok az említett vasúti szakaszon, ám biztosat még nem lehet állítani – tájékoztatott bennünekt a vasúttársaság.

A MÁV Zrt. 2011-ben Vinyén, Zircen és Bakonygyiróton is végzett fejlesztéseket: az említett állomásokon peronokat építettek, hogy az utasoknak ne talajszintről kelljen felszállniuk a magaspadlós vonatokra. Zircen az önkormányzat és a Bakonyvasút Szövetség közös finanszírozásban kerékpártárolót is kialakítottak. Vinyén, és Porva-Cseszneken helyi vállalkozók, az Ültess Fát Alapítvány és a Porva-Csesznek Kft a Bakonyvasút Szövetséggel, és a MÁV-Starttal egyeztetve szervezik idegenforgalmi programjaikat. A MÁV-Start és a Bakonyvasút Szövetség a téli idegenforgalom fellendítésére immár 3 éve közösen szervez Mikulásvonatokat a kisgyemekek számára. Igykeszünk tehát minden tőlünk telhető módon fellendíteni a vonal forgalmát” – tette hozzá Bödecs Barnabás.

Mivel a Győr és Veszprém között közlekedő vonatok száma kevés és a menetidejük sem rövidebb, mint az autóbuszoké, ezért sokan inkább a közúti közlekedést választják. Ezene szeretne változtatni a Bakonyvasút Szövetség, hogy ezáltal is kihasználtabbá tegye a 11-es vasútvonalat. A veszprémi vasútállomás viszont a város szélén van, míg a buszpályaudvar közel esik a központhoz. A vonatlobbinak ezt a problémát is ki kell küszöbölnie, hiszen sokan emiatt mellőzik a vasutat. Egy közlekedési szempontból kevésbé, turisztikailag azonban meglehetősen fontos szempont a vasút mellett szól: a táj télen-nyáron gyönyörű.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 02. 09:11, vasárnap | Helyi

Idén nyáron is lesz táncfesztivál Győrben

2024. június 19-23. között 19. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a Magyar Táncfesztivált.

2024. Június 02. 08:13, vasárnap | Helyi

A kulturális sokszínűséget ünnepelték a győri fiatalok

Az ENSZ május 21-ét jelölte ki a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapjának, hogy felhívja a figyelmet a béke és szolidaritás értékeinek fontosságára.

2024. Június 02. 07:09, vasárnap | Helyi

Lezárják a Kálóczy teret

A helyi járatokat terelni fogják – közölte a Volán.

2024. Június 01. 09:13, szombat | Helyi

Így jutott vissza 9 év után az NB I-be az ETO

A TV nézők már láthatták az M4 Sporton CsakazETO című műsorunkat, ahol megmutattuk, hogyan jutott vissza az élvonalba az ETO labdarúgó csapata.