Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Augusztus 24. 11:57, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Ceglédi konfliktus - Az emberi jogi bizottság elnöke nem hív össze rendkívüli ülést

Ceglédi konfliktus - Az emberi jogi bizottság elnöke nem hív össze rendkívüli ülést

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke nem tartja indokoltnak, hogy szocialista kezdeményezésre összehívja a testület rendkívüli ülését a ceglédi konfliktussal összefüggésben, azzal azonban egyetért, hogy foglalkozni kell az üggyel.

Lukács Tamás (KDNP) pénteken az MSZP-s Lendvai Ildikó javaslatára reagálva az MTI-nek azt mondta: a bizottságnak valóban foglalkoznia kell a ceglédi esettel, ahogy más hasonló konfliktusokkal is, ám ezt megfelelő előkészítettség mellett kell megtennie.
Szerinte ha előkészítés nélkül ülésezik a testület, "az shownak jó, de másnak nem". Úgy vélte: meg kell várni a Belügyminisztérium jelentését a rendőri intézkedések elmaradása tekintetében, valamint tanulmányozni kell az állami erőszakmonopólium védelméről szóló jogszabályokat, amelyek rögzítik, milyen tevékenységeket láthatnak el egyesületek. Ugyancsak vizsgálni kell az Alkotmánybíróság gyűlöletkeltést érintő döntéseit, valamint azt a bírósági határozatot, amely engedélyezte a Magyar Nemzeti Gárdának, hogy a Hősök terén tartsa meg avató ünnepségét március 15-én - tette hozzá.
"Jó reggelt kívánok!" - mondta Lukács Tamás azzal kapcsolatban, hogy Lendvai Ildikó öt nappal a ceglédi események után sürgeti a rendkívüli bizottsági ülést és vitatta, mi értelme lenne a sürgősségnek.
A bizottsági elnök választ vár az ellenzéki politikustól arra, miért nem házszabályszerűen jár el a testület összehívása tekintetében, jelezve: nem kapta meg a képviselő nyílt levelét, így annak pontos tartalmát nem is ismeri.
Lendvai Ildikó szerint "az elmúlt napok ceglédi eseményei világossá tették, szervezett provokáció készül annak érdekében, hogy a helyi konfliktusok erőszakba csapjanak át". Nyílt levelében - amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez - azt írta, az emberi jogi és kisebbségi kérdésekben felelősséget viselő parlamenti bizottságnak kötelessége útját állni egy ilyen folyamatnak.
Cegléden múlt vasárnap este mintegy 400-an gyűltek össze, a többi között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. Miután feszülté vált a helyzet helyi romák és nem romák között, a környék romák lakta házait 70-80 rendőr zárta el az egybegyűltektől. A Pest megyei város utcáiban összegyűltek akkor az MTI munkatársának azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott - szerintük romák által elkövetett - lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este "rendfenntartó sétára" indultak a Kékkő utca térségében, amikor mintegy 80, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró-, illetve vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a 15-20 "járőrözőre".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;