Hírek
2014. November 13. 09:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Csökkent a Rába bevétele és eredménye
Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől.
Eközben 9,8-ról 7,7 milliárd forintra csökkent a vállalatcsoport hitelállománya - derül ki a társaság nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készült csütörtöki gyorsjelentéséből.
A belföldi piac adta az üzleti forgalom hajtóerejét, az idén megindult járműértékesítések mellett ebben szerepe volt a Rába-alkatrészekkel felszerelt személyautó-típusok piaci sikerének is - közölték.A BÉT honlapján közzétett jelentés szerint a belföldi értékesítés 58,6 százalékkal emelkedett, a külföldi viszont 21,5 százalékkal csökkent ebben az időszakban.
Részben azért, mert a szovjet utódállamok piacán a rubel jelentősen gyengült, részben visszaesett a nagyteljesítményű mezőgazdasági gépek globális piaca, illetve az európai tehergépjármű-piacon is kevesebb járművet adtak el.A közlés szerint a futómű üzletág értékesítései 31 százalékkal estek vissza, míg az alkatrész és a jármű üzletágé 4,6, illetve 188,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A közleményében a társaság azt prognosztizálja, hogy az idén növekszik az árbevétel, az EBITDA pedig eléri a 4,1 milliárd forintot.A Rába-csoport üzemi eredménye ötödére, 2,405 milliárdról 452 millió forintra esett, nettó pénzügyi eredménye pedig 44 milliós pluszból 442 milliós mínuszba fordult az első háromnegyed évben.
Pintér István elnök-vezérigazgatót idézve a közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a társaságnál az üzletfejlesztés áll az idei év fókuszában, amivel ellensúlyozni kívánják az üzleti környezet nagyfokú változékonyságát. A vezető a hitelállomány folyamatos csökkenése mellett sikerként említi, hogy beindult a piaci diverzifikáció az alkatrész és a jármű üzletágban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 08:21, szombat | Helyi
Hét magyar éremmel zárult a Jet-Ski Magyar Nagydíj
Három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zárt a magyar válogatott
2026. Július 25. 08:06, szombat | Helyi
Puskás Norbert lett a MOHOSZ elnöke, Győr adja az elnökhelyettest
Puskás Norbert lett a Magyar Országos Horgász Szövetség új elnöke, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke pedig az országos elnökhelyettes.
2026. Július 25. 07:06, szombat | Helyi
Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez
Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
