Hírek
2010. Április 06. 07:20, kedd |
Sport
Forrás: NSO
Czink Melinda már az első fordulóban búcsúzott
Czink Melinda a harmadik helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulková ellen kezdett a Ponte Vedrában rendezett tenisztornán, és már az első fordulóban búcsúzott a további küzdelmektől, miután 6:1, 6:4 arányú vereséget szenvedett.
Az első szett Cibulková adogatójátékával kezdődött, amelyet viszonylag simán hozott a szlovák teniszező, akinek ezután 2:1-nél volt először bréklehetősége, amelyet ki is használt. Czink Melinda megpróbálta rögtön visszavenni az elvesztett adogatást, nagyot küzdött fogadójátékában, de nem sikerült brékelnie ellenfelét, így a szlovák lány már 4:1-re vezetett. Czinknek a szettben már nem sikerült több játékot nyernie, 6:1 lett az első játszma eredménye. A magyar lány első szerváinak csak 53 százaléka volt sikeres, második adogatásai mögött pedig alig szerzett pontot.
A második játszma nem kezdődött jól a magyar lány számára: rögtön elbukta adogatását. Ez azonban nem vette el a kedvét, azonnal kiegyenlített. Cibulková viszont folytatta a brékek sorát, ismét elvette Czink adogatását, majd hozta sajátját is. Czinknek ekkor sikerült hosszú idő után ismét játékot nyerni saját adogatásából, de Cibulková brékelőnye megmaradt, 6:4-re nyerte meg a második játszmát, ezzel sima két szettes mérkőzésen búcsúztatta Czink Melindát.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport
Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
