Hírek
2020. Február 26. 06:22, szerda | Bulvár
Dér Heniéknél bármelyik pillanatban érkezhet a baba
Dér Heni és Bakos Gergő a második randi után összeköltöztek, már közös családot is terveznek.
Az énekesnő a tévében látta meg a férfit, majd megkereste az egyik közösségi oldalon, és írt neki. "Ezerből egy pasi mer rám írni, úgyhogy szégyen-nem szégyen, megadtam a kezdő löketet, és egy sablon dumával gratuláltam neki az eredményeiért. De nem bántam, mert öt perc múlva már jött is a válasz. Már az első találkozásnál
éreztem, hogy ez komoly lesz, és nem csaltak a női megérzéseim. A második randitól gyakorlatilag együtt is élünk Gerivel" - mesélte a Borsnak.
"Hosszú évek és az egyedüllét után azt gondolom, végre megtaláltam azt a férfit, akivel megöregednék. Nagyon sokat ismerkedtem, próbálkoztam, csalódtam, de most sínen vagyok. Geri végre egy határozott férfi, akit nem eszek meg reggelire, de nem is nyomja le a torkomon az akaratát" - tette hozzá.
Azt is elárulta, hogy készen áll az anyaságra, új párjával már a családalapítás is szóba jött. "Tudom, hogy szinte még friss ez a kapcsolat, de van úgy, hogy minden olyan magától értetődő. Én már tíz éve is azt mondtam, ha jönne a baba, én boldog lennék, és gond nélkül átrendezném az életemet, Gerivel pedig ez most már teljesen egyértelmű. Bármikor jöhet a babánk!"
Forrás: origo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
