Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2018. Február 27. 09:11, kedd | Bulvár

Détár Enikő zaklató elől menekült 20 évesen

Détár Enikő zaklató elől menekült 20 évesen

Egy ismeretlen sofőr mászott rá, amikor épp aludt, de akkor is zaklatták, amikor már Rékasi Károly felesége volt.

Nemcsak a szakmán belül volt szexuális zaklatás elszenvedője, hanem civilben is, de akkor halálfélelme is volt - vallotta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas színésznő.

Egy időben sokat stoppolt, a nyolcvanas évkeben pedig rázós, kínos helyzetbe került. „Késő este volt, és útközben elaludtam. Arra riadtam fel, hogy állunk, és ez a beteg ember meg akar erőszakolni. Ez végül nem sikerült neki, mert minden erőmet összeszedve ellenálltam, valahogy kievickéltem az autójából, de végig halálfélelmem volt, és utána is azt hittem, átmegy rajtam a kocsijával. Olyan sokkot kaptam, hogy a rendszámot, míg élek, nem felejtem el" – mesélte a Blikknek.

Merész, néha extrém ruhákat is hordott akkoriban. „Ez is szerepet játszhatott abban, hogy ez az aberrált szexbűnöző rögtön megállt, amikor meglátta, hogy a sötétben az út szélén stoppolok. Visszatekintve gyereklány énemre, már a személyes felelősségemet is látom, mert valóban provokatívan öltözködtem, de ez a zaklatót nem menti fel.
A leckét megtanultam, és hálás vagyok, hogy a támadást túléltem, de mivel minden rosszban van valami jó, azon a borzalmas éjszakán nagy lökést kapott a magabiztosságom. Színésznőként később rövid úton leszereltem azokat a kollégákat, akik hatalmi helyzetből tettek nekem félreérthetetlen ajánlatokat.” -tette hozzá a lapnak

A színésznő elárulta, a trau­mát okozó eset idején húsz­esztendős volt és szeretett úgy öltözködni, hogy megbotránkoztasson másokat.

Forrás: origo.hu

Fo­tó: RAS-archiv

Címkék: détár enikő

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár

Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen

A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.

2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár

Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül

Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.

2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár

Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány

Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.

2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.