Hírek
2019. Július 26. 18:00, péntek | Belföld
Díjat hoztak létre a nevelőszülők elismerésére
Díjat alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a nevelőszülők munkájának elismerésére. Az első díjakat november 12-én, a szociális munka napján adják át. Még tart a jelölés.
A minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a Szent Anna-díjra augusztus 12-ig lehet jelölni nevelőszülőket.
A díjat évente hatan kapják meg, és azokat a nevelőszülőket is jutalmazzák, akik fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek, vagy fogyatékossággal élő fiatal felnőttet látnak el – tették hozzá.
Hangsúlyozták, a kormány célja, hogy a gyermekvédelmi szakellátásból a gyermekek elsődlegesen nevelőszülői családokhoz kerüljenek. Jelenleg a gyermekvédelemi rendszerben lévő 23 ezer gyermek közül 15 ezren élnek nevelőszülőknél, róluk mintegy 5200 nevelőszülő gondoskodik – ismertették.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a nevelőszülői hivatás 2014 óta minősül foglalkoztatási jogviszonynak, 2020. január 1-től pedig azok a nevelőszülők, akik kisgyermekekről gondoskodnak, nevelőszülői gyedet kapnak.
Forrás: hirado.hu
Kép: szabolcsihir.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
