Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2017. December 27. 12:27, szerda | Belföld

Díjat kapnak az operatőrök

Díjat kapnak az operatőrök

Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat alapított a Magyar Operatőrök Társasága, a Magyar Operatőrök Iskolája és a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég.

A magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben Novák Emil által alapított Aranyszem Operatőr Verseny helyét veszi át, és folytatja annak hagyományait - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A díjakat minden évben januárban fogják átadni. A szervezők reményei szerint a jövőben a Camerimage nemzetközi rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrverseny.

A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.

A közlemény kitér arra, hogy Zsigmond Vilmos 2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal - rendhagyó módon - csak diákfilm kategóriában adnak át díjat. Tehát most nevezni is kizárólag a diák kategóriában lehet a www.stabiskola.hu oldalon január 13-ig. A nevezés ingyenes, de csak 2017-ben készült vagy bemutatott filmek vehetnek részt a versenyben.

A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt. A legjobb diákfilm operatőre a díj mellé a Sparks Kft. és Zsigmond Vilmos által felajánlott kameracsomagot, illetve a Magyar Filmlabor szolgáltatás felajánlását is elnyeri.

Az első ünnepélyes díjátadót január 30-án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diákalkotó kihirdetésén túl életműdíjakat adnak át olyan magyar operatőröknek, akik Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatőr iskolára.

A versenyt a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatja.

MTI

Forrás: gyorplusz.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld

Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium

Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot

2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld

Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással

Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.

2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld

NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány

Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében