Hírek
2017. November 23. 10:17, csütörtök | Bulvár
Diplomaták között Gáspár Győző lánya?
Győzike (Gáspár Győző) nagylánya egy jótékony célú vásáron képviseli a romákat.
Gáspár Evelint hívta vendégül a Diplomata Házaspárok Budapesti Egyesülete a hétvégi Diplomata Vásárra, írja a Bors. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a kultúrán keresztül mutatja majd be a hazai diplomaták országait, a befolyó pénzből pedig magyar intézményeket, szervezeteket támogatnak.

HERCZEGH ANITA, A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK FELESÉGE MTI FOTÓ: MOHAI BALÁZS
„Azért hívtak meg, hogy én képviseljem a roma kisebbséget." – mondta a lapnak a Gáspár lány. "Az Instagram-oldalamat több mint kilencvenezren követik, így sok embert elérek, ráadásul egy roma alapítványt is támogatnak a bál bevételével, ezért szeretnék, hogy én is a résztvevője legyek. Él egy általánosító, kissé lealacsonyító kép az emberekben a romákról, és a szervezők úgy gondolják, én jó ellenpélda vagyok, mert több helyen tanultam külföldön, és nyelvvizsgáim is vannak” – tette hozzá Evelin, aki állítása szerint szívesen segít embertársain.

Forrás: Evelin Intstagramja
„A közvetlen környezetemben mindig is adakoztam a rászorulóknak, és az elmúlt hetekben ez már a második karitatív esemény, ahol segíthetek. A legutóbb egy fodrászattal közösen leukémiás gyerekeknek gyűjtöttünk pénzt.”
Evelin örül annak, hogy őt választották a szervezők, mert így jó ügyek érdekében hasznosíthatja hírnevét, és a Gáspár családról nem csak az ellene folyó NAV-vizsgálat miatt beszélnek. „Az adóügy miatt most az egész családom kap hideget-meleget. Ha a vásárra csak tíz netes követőm eljön, már megérte” – zárta le mondandóját Gáspár Evelin.
Forrás: nlcafe.hu
Főkép: Vadnai Szabolcs/ borsonline.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
