Hírek
2010. Április 17. 07:41, szombat |
Sport
Forrás: HírTV
Drámai baleset a Forma-1 szabadedzésén
A McLarenek és a Mercedesek uralták a pénteki napot a Forma-1-es Kínai Nagydíj két szabadedzésén. Sebastien Buemi drámai defektet kapott, a célegyenesben váratlanul leszakadt két kereke és a gumifalnak csapódott. Fernando Alonsónak sem kedv
Az első tréningen a világbajnoki címvédő Jenson Button volt a leggyorsabb a McLarennel, második lett Rosberg a Mercedesszel, harmadik helyen Button csapattársa, Hamilton végzett. A második szabadedzésen a két brit helyet cserélt egymással, ezúttal Hamilton nyert, és Button lett harmadik, a német Rosberg ugyanúgy a második pozícióban zárta a gyakorlást.
A sanghaji első gyakorláson mindjárt valóra vált, amitől Fernando Alonso leginkább tartott. Az idén már a harmadik motor füstölt el Ferrarijában, amely nem sok jóval kecsegtet, főleg akkor, ha azt nézzük, egy pilóta egy évben nyolcat használhat és a tizenkilenc futamból négyet sem teljesített a mezőny.
A spanyol búcsúja mellett a kora reggeli edzés másik drámáját Sebastien Buemi balesete jelentette. A svájci Torro Rossójáról a célegyenesben váratlanul mindkét kerék leszakadt egy defekt után, így autójával tehetetlenül csapódott a szalagkorlátnak, majd a gumifalba. A bukás után tíz percig lengett a piros zászló, és hiába engedték újra pályára az autókat, Jenson Button 1:36.677 perces idejét senki sem tudta túlszárnyalni.
(hírTV, sporthirado.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
