Hírek
2015. Január 12. 10:01, hétfő |
Helyi
Forrás: Police.hu
Drogfogás Győrben
A győri és a budapesti nyomozók összesen bruttó 11243,3 grammnyi \"anyagot\" foglaltak le.
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának beosztottjai 2015. január 9-én 10 óra 30 perckor a 81-es számú főút egyik kamion parkolójában ellenőriztek egy
Mercedes típusú járművet és a benne tartózkodókat.A személygépkocsi vezetője és utasa a nyomozók kérdéseire többször zavartan, összefüggéstelenül felelt. A felderítők a két férfi ruházatát és a jármű utasterét átvizsgálták. A jobb első ülésen helyet foglaló férfi ruházatából 1,5 millió forint készpénzt illetve a kocsi hátsó ülésről egy papírtáskában, két csomagnyi többszörösen becsomagolt, zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le. Az intézkedés alá vontak a bruttó 2214.3 gramm marihuána eredetére vonatkozóan érdemleges választ adni nem tudott.
A rendőrök a két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.A budapesti gyanúsított lakásán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai további bruttó 9029 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 40 éves budapesti lakos ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, a 38 éves győri lakos ellen kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
A lefoglalt „anyag” hatóanyagtartalmát vegyészszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 13:07, csütörtök | Helyi
Két ügy Pintérékkel szemben
A közgyűlésen kiemelt napirendi pontként tárgyalták a polgármesterrel kapcsolatos fegyelmi és jogi kérdéseket, valamint a korábbi parkolási botrány vizsgálatának eredményeit.
2026. Február 05. 11:10, csütörtök | Helyi
Nem oszlatta fel magát a közgyűlés
A győri városházán tartott közgyűlésen hiába követelte a jelen lévő tömeg a markánsan Fidesz–KDNP-többségű testület feloszlatását, erre végül nem került sor.
2026. Február 05. 08:21, csütörtök | Helyi
Házasság hete 2026 Győrben
Idén ismét megrendezik Győrben a Házasság hetét, amely idén „A hűség szabadsága” mottóval várja a párokat, házaspárokat és minden érdeklődőt.
2026. Február 05. 08:08, csütörtök | Helyi
Könyvet automatából már Adyvárosban is
Könyvkölcsönző automatával bővült az adyvárosi könyvsziget, a berendezés a Kuopio parknál, a „telekönyv-fülke” mellett kapott helyet.

