Városlista
2026. február 23, hétfő - Alfréd

Hírek

2010. Május 18. 07:29, kedd | Belföld
Forrás: K&H Biztosító

Égnek az ügyfélszolgálatok telefonvonalai

Égnek az ügyfélszolgálatok telefonvonalai

Kidőlt fák és villanyoszlopok, elárasztott és járhatatlan utak mutatják a hétvégi vihar pusztítását szerte az országban. A hétvégi vihar során több helységben egy havi átlagnak megfelelő csapadék esett. Jelentős károk történtek k

Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője elmondta:

 

Nem szokatlan sajnos az év ennek a szakában a viharkár. Az előrejelzések szerint még júniusban is több jelentős vihar várható. A tavalyi három nagy júniusi vihar során összesen1724 kárbejelentést tettek ügyfeleink, ebből 1562 lakásbiztosítást, 89 céges biztosítást, míg 66 casco-t érintett. A tavalyi viharkárokra összesen több mint 168 millió forint biztosítási összeget fizettünk ki.

 

A hétvégi viharnál pusztítását az is mutatja, hogy több mint 1000 esetben hívták ki a tűzoltókat, ez majdnem a tízszerese egy hagyományos nyári vihar során kapott riasztásoknak. Ezért arra számítunk, hogy a szokásosnál jóval több káreseményt kell kezelnünk. Szakembereink most is megfeszített erővel dolgoznak, legtöbben már a hétvégén felvették a munkát. Hajdú-Bihar megyében szerencsére nem történt olyan nagy kár, ezért onnan irányítottunk át munkatársakat Miskolc környékére. Rengeteg helyszínre kell eljutnunk, és munkatársaink közlekedését is megnehezíti az utak rossz állapota. Ezért türelmet kérünk ügyfeleinktől, illetve felhívnánk a figyelmüket, hogy a biztosító telefonos ügyfélszolgálatán, illetve 0-24 órás eléréssel a honlapunkon is be tudják jelenteni az őket ért károkat.

Fontos továbbá, hogy minden károsult nyugodtan végezze el a szükségjavításokat, hogy megelőzze a további károkat. Azt tanácsoljuk, készítsenek egy-két fotót a kárhelyszínen, majd haladéktalanul fóliázzák be a tetőt, tegyék el a cserepeket az udvaron és szivattyúzzák ki a vizet a pincéből, mert az a legfontosabb, hogy mielőbb megkezdődjön a helyreállítás. A kárfelmérést végző szakemberek napokon belül a helyszínre érkeznek és ahol szükséges, kárelőleget is utalunk a károsultaknak.

 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 21. 13:00, szombat | Belföld

KSH: decemberben a bruttó átlagkereset 789 200 forint volt

2025 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 789 200, a nettó átlagkereset 548 900 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2026. Február 21. 12:00, szombat | Belföld

Választás 2026 - Hivatalosan megkezdődött a kampányidőszak

Hivatalosan megkezdődött szombaton az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás kampányidőszaka, életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok.

2026. Február 21. 10:00, szombat | Belföld

Orbán Viktor: a Liszt Ferenc repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb központja lehet

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb kereskedelmi és a turisztikai központja lehet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a reptér új épületkomplexumának ünnepélyes alapkőletételén.