Hírek
2018. Április 26. 17:36, csütörtök | Külföld
Egy 39 évvel ezelőtt, a Vezúv kitörése elől menekülő kisfiú csontvázára bukkantak
Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázát ásták ki a dél-olaszországi Pompeiben, amelyet a Vezúv 1979-es kitörése semmisített meg a város számos lakosával együtt.
Egyedül volt, félt, összehúzta magát - így bukkantak most rá.
A gyermekcsontvázat Pompei központi fürdőinek nemrég újraindult ásatásai során találták meg 10 centiméteres réteg alatt.
A feltételezések szerint a gyermek a vulkánkitörés okozta vészhelyzetben a fürdő egyik bejárati helyiségében keresett menedéket. Egyedül volt, félt és összehúzta magát. – így érte őt a halál.
A pompeji régészeti park kutatói szerint a kisfiú egy zárt helyiségben tartózkodott, ahova a városra lövedékként záporozó lávakövek nem tudtak betörni, nem omlott rá a szoba teteje sem.
A gyerek halála a kitörés második fázisában következett be, amikor az ablakon keresztül tüzes levegő áramlott be. A vulkán feletti gázokból, hamuból és úgynevezett piroklasztokból, vagyis tüzes vulkáni kőzetdarabokból álló kitörési oszlop alakult, amely a városra zúdult. Ennek hőmérséklete jóval meghaladta a 200 Celsius fokot is.
Az épségben maradt csontváz megtalálását „jelentős” felfedezésnek nevezte Massimo Osanna, a pompeji régészeti felügyelőség vezetője. Hangsúlyozta, hogy az ásatási terület még számtalan kincset tartogat a régészek számára, csak meg kell tudni találni őket.
A pompei fürdőknek ezt a részét már az 1877-78-as ásatásokon is átvizsgálták. Nem kizárt, hogy a gyerekcsontvázat is megtalálták, de nem tudták kiemelni. A mai tudományos és régészeti eszközökkel ez sikerült.
Az ókori Pompei lakosságának száma a becslések szerint 6 és 20 ezer között mozgott. A vulkánkitörés napjaiban többségük elmenekült. Az ókori város ásatásain eddig több mint ezer tetemet találtak.
Forrás: veol.hu
Kép: Illusztráció / A pomeji szabadtéri múzeum, 2017. október 17-én
AFP / Sergey Mamontov / Sputnik
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Külföld
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
