Hírek
2013. November 28. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Egy nap három ittas vezető okozott balesetet Győrben
A járművezetők megcsúsztak, kisodródtak. Egyikük árokba hajtott, másikuk jelzőtáblát döntött ki, a harmadik sofőr villanyoszlopnak ütközött.
A rendőri vizsgálat adatai szerint a 34 éves kiskőrősi Cs. József az új Bácsai úton közlekedett kora reggel 1 óra 50 perckor Renault személygépkocsijával, mikor a körforgalomból kihajtva járművével megcsúszott és a felázott útpadkára, majd árokba hajtott.
Két óra elteltével a Lajta utcába riasztották a helyszínelőket. A 43 éves győri B. György elveszítve járműve feletti uralmát a járdaszigetre hajtott, ahol a kikerülési irányt jelző közúti jelzőtáblát kidöntötte. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a jármű vezetője elmulasztotta bekapcsolni biztonsági övét, vezetői engedélye nem volt nála. Súlyos sérülésekkel szállították őt kórházba a mentőszolgálat munkatársai.
Villanyoszlop állította meg az 58 éves győri L. Bélát, aki személygépkocsijával a 821. számú út és a Mécs László út kereszteződésében veszítette el járműve feletti uralmát a délutáni órákban. A férfi sérülések nélkül úszta meg a balesetet.
A járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholszonda mindhárom esetben pozitív értéket mutatott, ezért velük szemben a szükséges mintavételre került sor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
