Hírek
2025. November 05. 08:06, szerda | Helyi
Egy útfelújítás két olvasata
El lehet kezdeni az M19-es út felújítását, ami jó hír.
De politikai ütközet lett belőle, ami nem most, hanem az október 22-i ülésen kezdődött, amikor Antal Imre, a pénzügyi bizottság elnöke levette napirendről az 50 milliós tétel átcsoportosítását.
A politikai vitát két közlemény tűpontosan megmutatja, mutatjuk is ezeket, változtatás nélkül:
Antal Imre, a pénzügyi bizottság elnöke ezt írta: „Sokak által várt témák kerültek ma a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság napirendjére. Közérdeklődésre számot tartó téma, hogy mi lesz az M19-es út rossz állapotú felhajtójával. Az előző héten félrevezető információk kerültek elő azzal kapcsolatban, hogy a bizottság elutasítja a kérdéses útszakasz felújítását. Ezzel szemben a bizottság nemcsak a felhajtó felújításáról döntött, hanem a Szőnyi Márton utca egy szakasza is megújulhat és szélesítésre kerül a Kismegyeri utca is. További jó hír, hogy az adventi vásárban plusz két városrendész járőrpár segítheti a közbiztonságot, mert erre is többletforrást biztosítottunk. A bizottság nem elvesz, hanem még többet ad a győrieknek. Szomorú, hogy a körzet képviselője, Balog-Farkas Renáta mégsem támogatta az M19-es út felújítását is tartalmazó javaslatot.”
Balog-Farkas Renáta válasza ugyanakkor ez: „Ma reggel a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság ülésén a Fidesz képviselői kisöpörték a város tartalékát, ehhez pedig az M19-es felhajtóval kapcsolatos előterjesztést használták fel. Antal Imre módosító indítványt nyújtott be az M19-es felhajtóra szánt 55 millió forint átcsoportosításáról szóló előterjesztéshez, hogy ne tudjam megszavazni. A költségvetési tartalék kisöpréséhez ugyanis nem asszisztálok.
Mindenfajta előzetes tájékoztatás, tervezés, konzultáció és valós indokolás nélkül:
– plusz 100 millió forintot kap a Győr Projekt Kft;
– plusz 9 millió forintot kap a korábbi Közterület-felügyeletnél már így is kétszer annyi pénzből működő Városrendészet.
Antal Imre, a bizottság elnöke egy a Győr Projekt Kft-ről kapott forrásigénylő levélre hivatkozott, melyet sem a bizottság tagjai, sem a városvezetés előzetesen nem kapott meg. Annak ellenére, hogy a levelet a cég a bizottságnak címezte.
Az ülésen Kósa Roland alpolgármester úrral gyorsan átnéztük a levelet, ki is derült, hogy abban semmiféle tételes felsorolás nincs. A cég nem jelölte meg, hogy mire szeretné elkölteni a pénzt, mindössze annyit, hogy szerintük a cég „alulfinanszírozott”, „működésre” és „állagmegóvásra” plusz 260 millió forintot kérnek.
Az Útkezelő részére történt múlt heti 80 millió és a mai mindösszesen 112 millió forintos átcsoportosítást helyeslem, de úgy gondolom, a tartalék megvágását körültekintőbb pénzügyi vizsgálatnak kellene megelőznie.
A szavazáson tartózkodtam, mivel az előterjesztés egyes pontjairól nem külön-külön, hanem egyben szavaztunk, így az M19-es felhajtó felújítása megvalósulhat, Polgármester úrral végzett munkánk meghozta a gyümölcsét. De a Fidesz ezt keményen beárazta: 166 millió forintot kisöpört a tartalékból a mai napon.
Útfelújítások: Szentiván mellett Szabadhegyen is!
(Fotó: Facebook/Pintér Bence)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
2025. December 04. 08:10, csütörtök | Helyi
Orvostechnológiai kutatásokban működhet együtt a Széchenyi-campus az olasz Sienai Egyetemmel
Háromtagú delegációval látogatott a győri Széchenyi István Egyetemre a közép-olasz Sienai Egyetem nemrégiben.
2025. December 04. 07:08, csütörtök | Helyi
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart.
