Hírek
2010. Március 06. 06:42, szombat |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Egy férfi és három nő esett neki az intézkedő rendőröknek
Taktaszadán csütörtök este verekedéshez riasztott rendőröket támadtak meg. Az elkövetők előbb szidalmazták, majd rugdosni és ütlegelni kezdték őket – közölte a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság.
A belépőket a rendőrök távozásra szólították fel, akik előbb csak szóban, majd tettleg is agresszívan léptek fel az egyenruhásokkal szemben. A négyfős társaság, melyben nők is voltak, az intézkedő rendőröket trágár szavak kíséretében rugdosni kezdte, a járőrök kabátját rángatták, 11 ezer forintos láthatósági mellényüket elszakították. Az erősítést kérő járőrök egyike a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb hámsérülést szenvedett.
A járőrök, látván, hogy itt nem két ember között kell rendet tenni, azonnal erősítést hívtak - számolt be a részletekről az MNO-nak a megyei kapitányság sajtóreferense. Egyedné Novodomszki Éva szerint rendőreik fel vannak készülve az ilyen helyzetek kezelésére. Szadára végül a szerencsi kapitányságról érkezett erősítés. A miskolci bevetési alosztályt nem kellett riadóztatni, a szerencsi járőrök megoldották a problémát.
A rendőrség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt egy 34 éves taktaszadai férfival és három női hozzátartozójával szemben kezdeményezett eljárást a Miskolci Nyomozó Ügyészségen. Az elkövetők a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.
A rendőrség tájékoztatása szerint tavaly 31 alkalommal támadtak rendőrökre a megyében, idén eddig már kilenc esetben.
(Police.hu, MNO)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
