Hírek
2016. Október 27. 11:17, csütörtök |
Sport
Forrás: Positive Communications Kft
Együttműködési Megállapodást kötött a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség
Nyíregyházán tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek keretén belül egy Együttműködési Megállapodást is aláírt a két szervezet.
Az MRSZ elnöke, Dr. Kovács Ferenc a sportág legutóbbi sikerére hívta fel a figyelmet, hiszen azok után, hogy 28 év után tavaly újra szerepelhetett női válogatottunk az Európa-bajnokságon, idén ismét kivívta a jövő évi kontinentális tornán való szereplés jogát.
„Azt gondolom, hogy ez a mostani kijutás egy új korszak kezdete a sportágban, hiszen ezzel most azt sikerült bizonyítani, hogy a tavalyi Eb-szereplés nem csak egy kifutott eredmény volt. Azonban ahhoz, hogy a továbbiakban is, tartósan ott legyünk, illetve, hogy a férfiak is hasonló szintre emelkedjenek, elsősorban az utánpótlásra kell helyeznünk a hangsúlyt. Ennek egyik része a mostani szerződés.”
A hároméves megállapodás értelmében egyrészt ezer pedagógus képzése történik meg, másrészt az általános iskolai oktatásba akkreditálják a röplabdát. A cél, hogy a sportágat a legkisebbekkel is megismertessék, valamint biztosítsák az ehhez szükséges szakmai hátteret az általános iskolákban.
„A közös munka során a Magyar Röplabda Szövetségnek arra teszünk javaslatot, hogy az 1-8. évfolyam számára - a labdarúgás, kézilabda és dzsúdó után - a röplabdára is alternatív kerettantervet dolgozzunk ki. Ez lehetőséget teremt a arra, hogy az iskolákban az öt testnevelésórából a három kötelező délelőtti óra mellett két délutáni óra erre a sportágra is kiváltható legyen” – mondta el Balogh Gábor, az Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
„Országszerte 1000 testnevelő tanárt készítünk fel arra, hogy megtanulják a röplabda alapjait. Elsősorban grassroots szellemiségben gondolkodunk, tehát a sportág játékos, szabadidős mivoltát igyekszünk hangsúlyozni a versenyzés helyett, hiszen a cél az, hogy a gyerekekkel megszerettessük ezt a mozgásformát” – tette hozzá.
A felosztás szerint az MRSZ a fővárosi és Pest megyei képzés költségeit, míg az MDSZ az ország többi területére eső részt állja. A rá eső részt a Magyar Diáksport Szövetség egy Európai Uniós program keretében tudja finanszírozni.
„Ez egy olyan speciális sportág, amely minden korosztály számára űzhető az óvodától egészen az idősekig” – nyilatkozta Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára. – „Ráadásul terem és szabadtéri változata is van, gondolok itt elsősorban a strandröplabdára, valamint fogyatékkal élők számára is űzhető, hiszen az ülőröplabdázás is paralimpiai versenyszám. A mostani megállapodás azért is nagyon fontos a számunkra, mert a testnevelő a kulcs ahhoz, hogy megszerettesse a gyerekekkel a sportágat. Másrészt, idehaza szakemberhiányban szenved a röplabdázás, s a mostani képzésben részt vevő testnevelőkből jó eséllyel lehetnek a későbbiek folyamán röplabdaedzők is.”

A képzés során az első és második osztályban a labdás ügyességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, a harmadik-negyedik évfolyamban az egymás elleni játék megtanulását sajátíthatják el a gyerekek, a felső tagozatban pedig már például négy-négy elleni játékrendszerre felkészítést fogják megkapni. A hetedik és nyolcadik évfolyamban már a valódi nagypályás röplabda jelenik meg a tantervben. És hogy az iskolákban a röplabdázáshoz szükséges eszközök is rendelkezésre álljanak, arról „A Sport Legyen a Tied” kampány során már eddig kiosztott 210 röplabdás egységcsomaggal gondoskodnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
