Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2012. Június 18. 07:30, hétfő | Helyi
Forrás: Németh Viktória

EIindult a mandula a Győri Nyáron - GALÉRIA

EIindult a mandula a Győri Nyáron - GALÉRIA

Szombat este hivatalosan is kezdetét vette a Győri Nyár programsorozat. A lezárt Szent István úton és a Városháza téren rég nem látott tömeg gyűlt össze, hogy méltóképp nyissa meg a legkedveltebb évszakot.

Az estét Borkai Zsolt polgármester nyitotta meg, s egyúttal a város által meghirdetett olimpiai aranyérem tippelős játékra ünnepélyesen is leadta voksát olyan mindenki által kedvelt és szeretett győriek mellett, mint Röck Samu volt olimpikon, vagy Nagy Balázs színművész. Kilenc órakor aztán „indult a mandula”, hiszen a Republic frenetikus hangulatot varázsolt az egész belvárosba, s kicsik nagyok együtt énekelték az örök érvényű slágerek mellett a zsengébbnek számító dalokat is. A koncert közben megtudhattuk, hogy a zenekar vezetője, Boros Csaba csupán egy utcára a helyszíntől töltötte gyermekéveit, s együtt tornázott Borkai Zsolt polgármesterrel is. A fellépés végén kiderült, hogy a győriek egy közönségszavazáson a Nagy baj van, hol a szívem című dalt választották a város kedvenc Republic-nótájának. A fergeteges este megkoronázásaként repültek a petárdák és tűzijáték szórakoztatta a tengernyi tömeget.

Az est végén bátran nyugtázhattuk, hogy a Győri Nyár végérvényesen és visszafordíthatatlanul elkezdődött!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.

2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi

Barokk pompába öltöznek a kirakatok

Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.