Városlista
2026. április 7, kedd - Herman

Hírek

2010. Április 07. 07:37, szerda | Sport
Forrás: NSO

Elbírta a nyomást, így döntős a DVSC

Elbírta a nyomást, így döntős a DVSC

A DVSC-Korvex hazai pályán 31–26-ra legyőzte a Váci NKSE-t a női kézilabda-bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén, így kettős győzelemmel jutott be a fináléba, ahol a Győri ETO KC–Békéscsaba párharc győztesével csap majd

 

Nehéz megítélni, hogy a Debrecen vagy a Vác kezdhette nyugodtabban a bajnoki elődöntő második mérkőzését, hiszen az első találkozón a Loki nyert (31-27), ám a Vác számára az idény előtt nem volt egyértelmű elvárás a finálé, így nem volt akkora nyomás a vendégeken, mint a hazaiakon, akiktől kedd este egyértelműen győzelmet vártak a Hajdúságban.


Tóth Tímea nagyszerűen kezdte a találkozót, hiszen - szokás szerint - szórta a gólokat, a Vác első hét góljából hatot szerzett a Hypótól hazatérő játékos, aki büntetőből és átlövésből sem hibázott, a folytatásban azonban jegelni kellett, így néhány percig nem is lehetett a pályán.


A vendégek egyáltalán nem kezdtek illetődötten, a Debrecen pedig nem igazán találta a játékát a találkozó elején, így a váciak akár a félidőben is vezethettek volna, az első játékrész hajrájában azonban nem jöttek össze a vendégek támadásai. A  Bulath Anita bombáival pedig egyre inkább magára találó Loki Bognár Barbara góljával végül 12-11-es vezetéssel vonult szünetre.


A második játékrész elején a hazaiak eggyel nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, Csáki Viktória és Hornyák Dóra is megszerezte első találatát, ám a piros-fehérek csak akkor tudtak elhúzni, amikor Mörtel Renáta is sorozatban betalált (19-14).


A Vác azonban nem hagyta lerázni magát, Temes Bernadett góljai tartották életben a vendégek  reményeit, Kiss Éva, a hazaiak kapusa - aki Triffa Ágnes helyén kezdőként kapott lehetőséget - azonban többször is találkozott a labdával.


24-22-nél kettő gólra zárkózott fel a Vác, ezt követően azonban sorozatban háromszor is betalált a hazai csapat, Németh András pedig hiába kért már időt öt perccel a találkozó vége előtt. A DVSC kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott kedd este, így megérdemelten jutott a fináléba, ahol a Győri ETO KC-Békéscsaba párharc győztesével csap majd össze.

 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport

Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát

A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.

2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport

FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City

A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém

A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport

Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.