Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2010. Június 09. 07:50, szerda | Helyi
Forrás: Revita TV

led a diákmunka

led a diákmunka

Fellendülőben a diákmunkaerő-piac. A gazdasági válság kezdetén sok cég mondta vissza igénylését, most azonban egyre többeknek van szüksége fiatalokra. Az egyik győri diák

A győri iskolaszövetkezetben a válság előtt körülbelül 120 cég hirdetett nyári munkát, tavaly ilyenkor pedig ennek nagyjából csak a fele tette ugyanezt. Az elmúlt hónapokban 20-nál is több partner jelezte, hogy újra foglalkoztatna tanulókat. rezhető tehát egy lassú fellendülés, de még nincs vége teljesen a krízisnek. Az elmúlt évhez képest biztosan többen kaphatnak munkát, ám a túljelentkezés most is jelentős lesz. Akinek sikerül állást találnia, az a hagyományosnak mondható polctöltésen és gyári munkán kívül új lehetőségek közül is választhat.

A diákok általában 1-2 hónapok dolgoznak a nyáron, egy részük családját támogatja a fizetésből. A legtöbben úgy, hogy legalább a vakáció alatti szórakozásra elegendő pénzt összegyűjtik. A fiatalok azt mondják, nem szeretnék szüleiket ezzel terhelni, inkább megdolgoznak a vágyott dolgokért.

A legkisebb órabér idén egyébként bruttó 423 forint. A kiemelt munkákért ennél jóval többet, akár 6-700 forintot is fizetnek óránként.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 26. 08:21, csütörtök | Helyi

Az ETO közleményben ítélte el a rasszista megnyilvánulásokat

Közleményben reagált az ETO FC a legutóbbi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt rasszista, gyűlöletkeltő és obszcén szurkolói megnyilvánulásokra.

2026. Február 26. 08:06, csütörtök | Helyi

Véget ért a NINA program

Gyakorlati tudást adott a vállalkozásoknak a most véget ért Növekedési és Innovációs Akadémia.

2026. Február 26. 07:04, csütörtök | Helyi

Lélekmozgató Program Győrben – amikor a sport valóban összeköt

A Magyar Parasport Napjához kapcsolódva rendezték meg Győrben a Lélekmozgató Programot, amely az EMBERsÉG Diáksport Egyesület és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának közös szervezésében valósult meg.

2026. Február 25. 08:23, szerda | Helyi

„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”

Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük: