Hírek
2018. Április 27. 19:41, péntek | Külföld
Életre kel az ABBA
Az ABBA együttes két vadonatúj számmal jelentkezett, több mint 30 évvel az után, hogy tagjai utoljára vonultak be együtt lemezfelvételre egy stúdióba.
„Mind a négyen úgy éreztük, hogy 35 év után jó mulatság lesz újra összefogni és stúdióba vonulni.” - fogalmazta meg pénteken a világhírű ABBA, hivatalos közleményében, amit az Instagram-oldalukra is feltettek.
https://www.instagram.com/p/BiEl5cslkdR/?taken-by=abbaofficial
A rövidke közleményből az is kiderül, hogy két vadonatúj dalt már fel is vettek, és az egyik címe is kiderült. Ez lesz az I Still Have Faith In You és tévében fogják először bemutatni, a BBC-n és az NBC-n lesz a premier, állítólag decemberben.
https://www.youtube.com/watch?v=-crgQGdpZR0&feature=youtu.be
Az ABBA 1974-ben vívta ki magának a nemzetközi hírnevet, miután Watreloo című számukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált. Utoljára 1982-ben léptek fel együtt. A 2018-as robbantás egyébként tervezett volt,mert még 2016 őszén lebegtették be a két évvel későbbi – akkor még nagyon, de még most sem sokkal kevésbé – homályos akciót.
Az a mostani sajtóközleményből is kiderül, hogy élő fellépések már nem igazán lesznek, ami pedig szépen rímel arra, amit két éve is jeleztek, vagyis hogy a virtuális valóságot hívnák segítségül a különböző megjelenésekhez.
Forrás: origo.hu
Kép: AFP PHOTO / EPU - Az ABBA 1976-ban
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 14:00, szombat | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
