Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2021. December 16. 16:09, csütörtök | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Elfogták a cserbenhagyó gázolót

Elfogták a cserbenhagyó gázolót

A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki december 14-én 21 óra körül Debrecenben a Pósa utcában elütött, egy korábban elesett, és emiatt az úttesten fekvő gyalogost, aki a helyszínen belehalt sérüléséibe.

A jármű vezetője megállás, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – közölte a rendőrség.

A debreceni rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett, és halálos közúti közlekedési baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség jelentős erőkkel kezdte meg a gázoló és a jármű felkutatását. A nyomozás eredményeként szerdán 12 óra körül Debrecen belvárosában megtalálták a balesettel érintett kocsit, illetve az azt vezető személyt. Kiderült, hogy az autót egy 65 éves budapesti, de Debrecenben élő férfi vezette, akit előállítottak a kapitányságra és gyanúsítottként kihallgattak.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tesz letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.