Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Január 28. 16:39, hétfő | Kék hírek
Forrás: MTI

Elfogták a nagykanizsai emberölés gyanúsítottját

Elfogták a nagykanizsai emberölés gyanúsítottját

A rendőrség nem kommentálta, az ügyészség azonban megerősítette az MTI hétfői információját, amely szerint a hétvégén elfogták a múlt csütörtöki nagykanizsai emberölés gyanúsítottját.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI érdeklődésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt az információt, amely szerint elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt, egy hajléktalan férfit. A sajtófőnök csupán annyit közölt, hogy a meggyilkolt 46 éves asszony ügyében folyó nyomozás állásáról a rendőrség várhatóan szerdán ad majd tájékoztatást.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére ugyanakkor azt mondta: az emberölés ügyében a rendőrség hétfőn javasolta a főügyészségnek egy gyanúsított előzetes letartóztatásba vételének indítványozását. Hozzátette: a vádhatóság az indítvány alapján kedden dönt arról, hogy a bíróságnál kezdeményezi-e az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását. Az őrizetbe vételétől számított 72 óra szintén kedden jár le.
Mindezek alapján kiszámítható, hogy a férfit szombaton fogták el a rendőrök.
Az eddig ismert adatok szerint múlt csütörtök délután Nagykanizsán egy lakatlan, Teleki utcai épület egyik lakásában megöltek egy középkorú asszonyt, akinél semmiféle iratot nem találtak.
A rendőrséget és a mentőket egy helyi lakos értesítette, aki macskát etetni ment az elhagyott házhoz, ahonnan hörgés hallatszott ki. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, az asszony meghalt. Az igazságügyi orvos szakértő megállapítása szerint a nőt több módon is súlyosan bántalmazták.
Az áldozatot másnapra sikerült azonosítani: egy 46 éves zalaegerszegi nő, aki élettársával lakott Nagykanizsán. A rendőrség a férfit is megtalálta, de arról nem adott információt, hogy az élettársnak köze lehet-e a bűncselekményhez.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 03. 07:40, szerda | Kék hírek

Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.

2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.