Hírek
2010. Szeptember 02. 14:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Élhető élet új szívvel
A fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben az elmúlt három évben összesen tizenkét életmentő gyermekszív-transzplantációs műtétet hajtottak végre. Ez a program az intézetben 2007 áprilisában indult, néhány hónapp
- Miért volt szüksége Zsoltnak a szívtranszplantációra?
- A transzplantációs műtétet megelőzően nagyon nehéz időszakon ment keresztül a kisfiú. Sokat kellett várnia a donorra?
- Tulajdonképpen időben nem várt túl sokat a donorra, hiszen egy éven belül megkapta a szervet. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy igen súlyos állapotban, késői stádiumban jelentkezett. A gyerekeknél gyakran előfordul, hogy szinte tünetmentes az utolsó stádium. Ez az az időszak, amikor a szív már nagyon gyengén működik. Igen rövid volt tehát az az idő, amit gyógyszeresen uralni tudtunk, s nagyon hamar kellett arra a terápiára kényszerülnünk, amelynek során nem lehet sokáig egyensúlyban tartani a beteget. Igaz ugyan, hogy Zsolti „csak" egy évet várt a donorra, de abból fél évet műszívvel élt le. Ezért volt nehéz számára a transzplantációs műtét előtti időszak.
- Mennyiben volt más ez a műtét, mint az eddigiek?
- Nehezebb típusú transzplantációt hajtottak végre Zsolti esetében, hiszen műszíves beteg volt. A műszív utáni transzplantáció összességében mindig nehezebb típusú, mint a normál szívátültetés esetében - mondta el Ablonczy László a Magyar Nemzetnek, melynek csütörtöki számában a teljes interjút is olvashatják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
