Hírek
2020. Január 24. 16:24, péntek | Bulvár
Elhunyt A kockásfülű nyúl alkotója
Életének 79. évében meghalt Richly Zsolt Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár.
Televíziós sorozatok, egész estés tévé- és mozifilmek, gyermekeknek készülő produkciók egész sora kötődik nevéhez. Generációk nőttek fel az általa készített A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi kalandjain. Grafikusművészként is aktív alkotói életművet tudhat magáénak.
Richly Zsolt 1941-ben született Sopronban, középiskolai tanulmányait is a városban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban végezte el. 1962-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő festő szakára, az akkor egyszeri alkalommal indított animációs osztály tagjaként szerzett diplomát 1966-ban. Diplomamunkája az Indiában című animációs film volt, amely számos fesztiválsikert könyvelhetett el. Diplomája megszerzése után a Pannónia Filmstúdió munkatársa lett, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig, több mint huszonöt éven át dolgozott.
Grafikusművészként is aktív alkotó volt. A hatvanas években ifjúsági lapoknak, magazinoknak készített illusztrációkat, majd a hetvenes és nyolcvanas években több népszerű mesehős történetét adaptálta diára. 1981-ben adták ki a Richly Zsolt által rajzolt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét dián, a Lúdas Matyi történetét hét évvel később dolgozta fel. A Józsefvárosi Galériában 2002-ben életmű-kiállítást rendeztek műveiből.
1987-ben kapcsolódott be a Magyar Iparművészeti Főiskolán folyó animációs oktatásba. A hazai animációs filmművészet számos generációját segítette a pályára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs oktatásának meghatározó egyénisége; az intézménynek 2008-tól volt címzetes egyetemi tanára.
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Luther Márton életéről készített tízrészes filmet, amelyet a magyaron kívül számos egyéb nyelven vetítettek szerte a világban. A film alapján képregény is született. Balázs Béla-díjat 1981-ben, érdemes művészi elismerést 1986-ban kapott, 2014-ben lett kiváló művész.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/Soós Lajos
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
