Hírek
2010. Szeptember 17. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Elindult „Győr Megyei Jogú Város közösségi autóbusz-közlekedésének átalakítása”
A „Győr Megyei Jogú Város közösségi autóbusz-közlekedésének átalakítása” című fejlesztés ünnepélyes projektindító rendezvényét 2010. szeptember 16-án, csütörtökön tartották a városházán. Győr Megyei Jogú Város Önkorm
Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester a beruházással kapcsolatban hangsúlyozta, a fejlesztés révén Győr tömegközlekedése jelentős színvonal-emelkedésen megy át, a tájékoztatás területén a nyugat-európai nagyvárosokéhoz hasonlóan. A beruházás újból vonzóvá teheti a tömegközlekedést, amely megállíthatja azt a negatív folyamatot, amelyet a közösségi közlekedés részarány csökkenése jelent.
Pócza Mihály a Kisalföld Volán vezérigazgatója hangsúlyozta, egy olyan egyközpontú forgalomirányítást alakítanak ki, amely gazdaságosabbá, egyben rugalmasabbá, az utasok felé pedig informatívabbá teszi a rendszert. Az utasok a buszon, a forgalmasabb megállókban (információs oszlopok segítségével), de akár otthonukban az interneten, vagy wap-on keresztül is pontos tájékoztatást kaphatnak a buszok várható érkezéséről, az esetleges késésekről, átszállási lehetőségekről... stb.
Ha valamilyen rendkívüli esemény történik, például egy útbeszakadás, arról nem csak a buszvezető, de az utas is azonnal értesülhet, ezzel együtt az esetleges kerülőútvonalról is. Egyes buszokon utasszámláló rendszert is telepítenek, amely számolja a fel- és a leszálló utasokat is, amely a menetrendek összeállításához nyújt hasznos információkat.
Szenes Zoltán a kivitelező Synergon közlekedési szektorának üzletágvezetője hozzátette, ugyancsak segítséget jelent a buszmegállókban elhelyezett utas tájékoztatók útvonaltervező funkciója, valamint a jegyautomaták is.
Kiemelte, a buszokon vizuális és hangzó tájékoztatást is kapnak az utasok, de váratlan esemény esetén a diszpécser közvetlenül is tud szólni az utazókhoz. A biztonsági pedál révén, ha például egy esti járaton a sofőrt támadás éri, a buszon történtek hallhatóvá válnak a központ számára.
Horváth Jácint a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója gratulált a városnak és a Kisalföld Volánnak a fejlesztésért, amely példaértékű lehet a többi magyarországi város számára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi
Szálasy doktor rangos elismerést kapott
Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.
2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi
Vágányzár miatt változik a menetrend
Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.
2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi
Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja
Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.
