Hírek
2017. Január 04. 14:49, szerda |
Életmód
Forrás: hirado.hu
Elpusztult a világ legidősebb ismert kardszárnyú delfinje
A Granny (Nagyi) becenéven emlegetett egyed a becslések szerint 105 éves lehetett.
A nőstény állat – hivatalos nevén J2 – halálának hírét Darren Croft, az Exeteri Egyetem kutatója közölte a BBC-vel. Mint elmondta, a “matróna” élete utolsó évében azzal segítette családja tagjait, hogy megosztotta velük tudását arról, hol és mikor találhatnak élelmet. Hozzátette: szinte hihetetlen, mit élt át csak az utolsó évtizedben, és mennyire megváltozott a környezete ez idő alatt.
Granny és csapata, a Vancouver és Seattle közelében, a Salish-tengerben élő kardszárnyú delfinek (déli rezidens közösség) egy négy évtizeden át tartó kutatás célpontjai voltak, melyet Ken Balcomb, a Bálnakutató Központ (CRW) tudósa vezetett. Vizsgálatát olyan időszakban – 1965 és 1975 között – kezdte, amikor a delfineket gyakran fogták el a területen, hogy tengeri szórakoztató parkokba vigyék őket. Az állatok megjósolható viselkedésük miatt könnyű célpontok voltak.
Balcomb 1976 óta katalogizálta az emlősöket, ekkor fotózta le először “Nagyit”is. A kutató és a CRW veszélyeztetettnek nyilvánította a kardszárnyú delfinek déli rezidens közösségét. A hivatalos adatok szerint december 31-én csupán 78 példányt számlált ez az alpopuláció.
A delfin halálhírét elsőként közlő CRW honlapja szerint Balcomb október 12-én látta őt utoljára, amikor észak felé úszott, messze a többiek előtt. “Talán más bálnafigyelők látták őt azóta, de év végére hivatalosan is eltűnt a déli rezidens közösségből és most sajnálattal bejelentjük, hogy elpusztult” – közölte Balcomb.
A kardszárnyú delfinek (Orcinus orca) táplálékául szolgáló lazacok száma jelentősen megcsappant a régióban. Balcomb szerint kérdéses, van-e így jövője ezeknek az állatoknak.
“Nagyi” a BBC televízió közelmúltban bemutatott dokumentumfilmjének egyik főszereplője is volt. A film azon biológusok kutatását követte figyelemmel, akik Nagyi és csapata viselkedését tanulmányozták, kísérletet téve egy evolúciós titok, a menopauza megértésére. A nőstény kardszárnyú delfinek ugyanis termékeny éveik után is még sokáig élnek.
A gyilkos bálnaként is ismert tengeri emlősök mellett csak a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinnél és az embernél létezik a menopauza. Nagyi és más kardszárnyúdelfin-matriarchák követése során figyelték meg a családban játszott meghatározó szerepüket. Például vezetik a csapatot, vigyáznak más nőstények utódaira és gyakran táplálják is a hímeket: ezek a már terméketlen nőstény vezetők a túlélésben segítik a családot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat: