Hírek
2018. Május 16. 13:17, szerda | Bulvár
Elvettek két Jimmy- dalt Pintér Tenyától
Pintér Tibor tavaly óta dolgozik a Zámbó Jimmy életét bemutató musicalen. Rengeteget kilincselt az engedélyekért, és úgy néz ki, végül alulmaradt a harcban.
Két jelentős Jimmy-sláger nem kerülhet bele a Pintér Tibor által tavaly megálmodott Jimmy-musicalbe. A musical már csak az engedélyek miatt rengeteg szervezéssel járt, ugyanis Jimmy több szerzőtől is kapott dalokat. Így Pintérnek is egyesével kellett engedélyt kérnie, hogy az ismert számok egyáltalán megszólalhassanak az előadásban.
A Ripost megtudta, hogy a megállapodás megszületett a szerzők többségének beleegyezésével, emiatt a darabot nem kell betiltani, azonban mégis ki kell venni belőle két beleszerkesztett dalt. A két sláger az Egy jó asszony mindent megbocsát és a Még nem veszíthetek, amelyeknek szerzője, Pásztor László végül nem adta a nevét az italtól és a szextől sem mentes előadáshoz.
Pintér Tibor röviden annyit mondott a lapnak: „bár nem értem a szerző döntését, elfogadtam. Legközelebb június 24-én mutatjuk be Mórahalmon, ahol már nem csendülnek fel az Egy jó asszony mindent megbocsát és a Még nem veszíthetek című slágerek.”
Forrás: origo.hu
Kép: Dudás Ernő - szinhaz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 01. 07:19, hétfő | Bulvár
Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján
Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.
