Hírek
2014. Augusztus 16. 09:19, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Emelkedtek Győr adóbevételei
Az iparűzési adó kulcsának csökkentése ellenére is közel négy százalékkal emelkedtek Győr első fél éves adóbevételei - közölte Fekete Dávid (Fidesz), a kisalföldi megyeszékhely alpolgármestere.
Az MTI-nek elmondta: míg a tavalyi év első hat hónapjában 8,82 milliárd, az idén januártól június végéig 9,16 milliárd forintnyi adó érkezett be. Ezen belül az iparűzési adó összege 7,29 milliárd forintról 7,42 milliárdra emelkedett, noha az adó mértékét a múlt ősszel a korábbi 2 százalékról 1,8 százalékra mérsékelték a nettó árbevétel arányában - jegyezte meg.
A városháza által az MTI-nek megküldött adatsor szerint az építményadóból befolyt összeg 1,26 milliárdról 1,47 milliárdra emelkedett, az idegenforgalmi adóból származó bevétel pedig 41,8 millió forintról 38 millióra csökkent. Gépjárműadóra az előző év hasonló időszaki 220 millió után az idén 222 millió forintnyit fizettek be. A talajterhelési díj összege 4,8 millióról 3,3 millióra csökkent.
Az alpolgármester az MTI-nek hangsúlyozta: azért csökkentették az iparűzési adót, hogy a gazdaság minél jobban pöröghessen, több munkahely jöhessen létre a városban. Az adatokból úgy látszik, hogy a lépéssel mind a kis- és közép-, mind a nagyobb vállalkozásokat segíteni tudták - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
