Hírek
2021. Augusztus 16. 07:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - fotók: MTI/Mónus Márton
Erdő Péter megáldotta a Debreceni Virágkarnevál két virágkocsiját Esztergomban
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldotta vasárnap, a Nagyboldogasszony ünnepén bemutatott mise után a Debreceni Virágkarnevál Szent Koronát ábrázoló
és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készült virágkocsiját az esztergomi Bazilika mellett.
A bíboros rámutatott: a Szent Koronát ábrázoló kocsi szorosan kapcsolódik Nagyboldogasszony ünnepéhez, hiszen "Szent István koronáját, vagyis országát és népét Szűz Mária oltalmába ajánlotta". Erre az oltalomra a mai sorsfordító időkben is "nagy szükségünk van" - tette hozzá Erdő Péter.
Kitért arra is: a szentségi körmenetekkel a résztvevők Krisztust kérik, hogy védelmezze a plébániát, a várost, az országot, ahol a körmenet elhalad. Ahogy e körmenetek, úgy a Szent Koronát és az oltáriszentséget ábrázoló két virágkocsi is "nagyszerű alakot öltő imádság Debrecentől Esztergomig és Budapestig, hazánkért és egész népünkért" - mondta a bíboros.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében kiemelte: Nagyboldogasszony, vagyis Mária mennybevételének ünnepe egyben Szent István halálának, mennyei születésének ünnepe is. Úgy fogalmazott: "Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy élünk, hogy magyarként élünk, és itt élhetünk."
Ő volt az - folytatta a miniszter -, aki megteremtette a frank típusú keresztény magyar államot, és ezzel fizikailag és lelkileg is biztosította az ország megmaradását.

Hozzátette: Szent István ezt a döntését erősítette meg akkor, amikor halála előtt egy nappal felajánlotta országát Szűz Máriának. Így lett Magyarország Mária országa, Regnum Marianum. Mária ezért nemcsak patrónája az országnak, hanem királynője is.
Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: néhány éve kialakult hagyomány, hogy Esztergomból virágkocsik indulnak Debrecenbe, a virágkarneválra. Idén a Szent Koronát ábrázoló kocsin kívül készült egy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére is.
E két szimbólum, a Szent Korona és az oltáriszentség "korszerűtlen" üzeneteknek tűnhetnek, hiszen "a mai világ teljesen másról szól". "Olyan vitákat folytatunk, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a nemzetet, az egyházat és az istenhitet". "De pontosan azért kell ilyen erős üzeneteket, erős szimbólumokat küldenünk, mert csak így állhatunk ellen, és bízhatunk abban", hogy a magyar népet ezer éve megtartó Szent Korona és az egyházat kétezer éve összetartó eucharisztia a jövőben is megőrzi "családjainkat és nemzetünket" - emelte ki.
Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP), Esztergom polgármestere az alkalomra küldött üzenetében megköszönte a két virágkocsit, és arra kérte az esztergomiakat, azokra legyenek büszkék.
Azt is írta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felekezeti hovatartozástól függetlenül minden keresztény, sőt az egész Kárpát-medence magyarságának ünnepe lesz.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szintén levélben köszöntette a résztvevőket. Mint írta, a köznyelv gyakran említi Debrecent a kálvinista Rómaként, ugyanakkor kevésbé közismert tény, hogy a reformátusok mellett a római és a görög katolikusoknak is van püspökségük a városban. Óriási a jelentősége annak, hogy ezek a felekezetek egymással és a kisebb létszámú történelmi egyházakkal is harmóniában, nagyon sok területen együttműködve élik meg hitüket.
Felidézte: ez a lelki egység három évtizeddel ezelőtt, Szent II. János Pál pápa szimbolikus cselekedetével kezdődött, aki debreceni látogatásán a kiengesztelés jeleként megkoszorúzta a Nagytemplom mögött felállított protestáns gályarabok emlékművét.
A szentmise végén Erdő Péter megáldotta az esztergomi bazilika új időkapszuláját. Az eredeti, a főszékesegyház építésekor, 1845-ben elhelyezett kapszulát a bazilika három éve tartó felújítása során bontották ki a kupola keresztjéből.
Az új időkapszula tartalmazza az eredeti okirat másolatát, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye aktuális névtárát, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékérmeit, a koronavírus-járványra emlékeztetve egy szájmaszkot és Erdő Péter írását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
