Hírek
2026. Május 22. 07:06, péntek | Helyi
Érkezik a Szigetközi Gulyahajtás Dunaszegre
Május 23-án ismét megtelik élettel Dunaszeg, hiszen újra megrendezik a Szigetközi Gulyahajtást, amely az elmúlt évek egyik legkedveltebb vidéki hagyományőrző eseményévé vált.
A rendezvény nem csupán látványos programokat kínál, hanem tisztelgés is azok előtt, akik nap mint nap az állattartásban és a mezőgazdaságban dolgoznak.
A Szigetközi Gulyahajtás története 2013-ban kezdődött. Szomolányi László helyi gazda akkor több mint 150 tehénből és borjúból álló gulyát legeltetett az ártéri réteken. Az év rendkívüli árvize azonban teljesen elöntötte a legelőket: helyenként másfél méteres víz borította a területet, így sürgősen új legelőt kellett találni az állatok számára.
A biztonságos helyet végül Bakonyban találták meg, ahová hét kamionnal szállították volna az állatokat. Az árvízi védekezés miatt azonban a járművek csak külön engedéllyel hajthattak be a faluba. A gulya a kamionokig saját lábán, mintegy nyolc kilométert megtéve jutott el – ez az élmény adta az ötletet egy hagyományteremtő eseményhez.
A szervezők felismerték, hogy ahogyan más országokban is ünnepként tekintenek az állatok kihajtására, úgy a Szigetközben is különleges közösségi programmá válhat a gulya vonulása. Az elképzelés 2016-ra valósult meg teljes egészében, és azóta a rendezvény a vidéki életet kedvelő családok egyik legnépszerűbb eseménye lett.
A Szigetközi Gulyahajtás nemcsak szórakoztató fesztivál, hanem a vidéki életforma ünnepe is. A szervezők célja, hogy közelebb hozzák az emberekhez az állattartás és a mezőgazdaság világát, miközben felidézik a régi falusi hagyományokat.
Napjainkban egyre ritkább látvány a falvakban a haszonállat, így különleges élményt jelent, amikor egy teljes gulya indul útnak a legelő felé, miközben a gulyások és betyárok ostorcsattogtatása tölti be a vidéket.
A 2026-os rendezvényen a látogatók egész napos családi programok közül válogathatnak. Lesz többek között:
- traktorvezetés gyerekeknek
- boci- és kisállat simogató
- pöttöm gazda vetélkedő
- korongozás
- fotószínház
- kézműves vásár
- falmászás
- terelőkutya-bemutató
- Paprika Jancsi csúzlizdája
- szalma játszótér
- jurta sátor
- ökrösszekér
- a Magyar Madártani Egyesület interaktív sátra
- kenuzás
- pónikerék
- birkanyírás
- ökopark játékok
- vízvizsgálat
- fajátékok
- kosárhinta
A színpadon egész nap zenés és kulturális műsorok várják az érdeklődőket:
10:00 – Megnyitó
10:30 – Die Spatstarter
11:00 – Gulya kihajtás
11:20 – Rezeda Népzenei Együttes
11:40 – Dunaszegi néptánccsoport
11:50 – Kék Duna Dalkör
12:15 – Kajárpéci vízirevü
13:45 – Fabula Bábszínház: Mazsola és Tádé
14:45 – Nyeszletszájú bakamászók – gólyalábas vásári komédia
16:00 – Belvárosi Betyárok
17:30 – Guča Partyzans Brass Band
(Kép: Dunaszegi Gulyahajtás)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 08:21, csütörtök | Helyi
Boldog Apor Vilmos vértanú püspök ünnepe Győrben
2026. Május 21. 08:06, csütörtök | Helyi
Elismerték, kiemelték a győri „gyakorló iskolát” és a tánc- és képzőiskolát
Ismét az Oktatási Hivatal bázisintézménye lett a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő két iskola: az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, valamint a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola.
2026. Május 21. 07:07, csütörtök | Helyi
Ünnepi menetrend: pünkösdi hulladékszállítás, hulladékudvarok, ügyfélszolgálat
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. működési területén a hulladékszállítás május 24-én pünkösdvasárnap és május 25-én pünkösdhétfőn változás nélkül történik.
2026. Május 20. 08:27, szerda | Helyi
Kilenc győri kajakos és kenus utazhat a maraton EB-re
A Mosoni-Dunán megkezdődött a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság, amelynek az első napján az első nyolc döntő nemcsak a bajnoki dobogóról szólt.
