Hírek
2011. Július 14. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
ETO Nap és idegenbeli szezonkezdet - Videó
Bár a lelátók még üresek az ETO- Parkban, az edzőpályákon azonban nagyüzem van. A klub minden korosztálya megkezdte ugyanis a felkészülését a következő szezonra.
Az élvonalbeli csapat játékosai, már a bajnokság nyitányára készülnek, hiszen vasárnap délután idegenben kell össze mérniük az erejüket a Honvéd legjobbjaival.
Nem lesz egyszerű dolguk 2011-ben a győrieknek, hiszen a klubvezetés egyértelműen az élvonalba várja a csapatot. Horváth Cs. Attila klubmenedzser, az InfoGyőrnek elmondta, mindenképpen olyan helyezést vérnak a csapattól, ami kupaszereplésre jogosítja a Győrt.
A célok elérésében három új igazolás és több, kölcsönből visszatérő játékos segítheti majd a klubot.
Röviddel a bajnokság megkezdése után, július 29.-én nagyszabású, egész napos programmal várja majd a ETO a szurkolókat és családtagjaikat. Az ETO- Napon lesz például az egymillió forintos rúgás döntője valamint három futballmérkőzés is, köztük a régóta várt Bayern elleni öregfiúk meccs. Mindezek mellett zenei programok is színesítik az eseményt.
Az ETO nap történéseit egész nap, élőben közvetíti a Sport televízió.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
