Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2013. Február 19. 09:49, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Évértékelő beszédet mond ma Gyurcsány Ferenc

Évértékelő beszédet mond ma Gyurcsány Ferenc

Kilencedik évértékelő beszédét tartja ma Gyurcsány Ferenc.

Kilencedik évértékelő beszédét tartja ma Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az előző két évhez hasonlóan egy budapesti szállodában, támogatói előtt beszél majd, pártja tájékoztatása szerint az ország állapotán kívül a DK terveiről, az ellenzéki összefogásról és a kormányváltás utáni legfontosabb teendőkről is.

Gyurcsány Ferenc korábban, miniszterelnökként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén összegzett, ezek alkalmával többnyire reformterveit is ismertette.

Miután 2009 tavaszán leköszönt a kormányfői tisztségről, hónapokig csak zárt fórumokon fejtette ki véleményét, 2010 márciusában viszont újból a nyilvánosság elé állt, és azt kérte híveitől, hogy a választásokon a Mesterházy Attila vezette MSZP-t támogassák. Egy évvel később azonban már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

Ezt a törekvését sikertelennek ítélte, és 2011 októberében új pártot alapított. Tavaly februárban már a DK elnökeként mondta el évértékelő beszédét, azzal vádolva Orbán Viktor kormányfőt, hogy olyan "ellen-Magyarországot" épített, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása. Szólt arról is, hogy bár a köztársaságpártiak kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld

NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését

Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.

2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre

Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.

2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld

Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!

"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt