Hírek
2010. Június 04. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: Nyugathír
vzáró az Audi ETO fiataljainál: kézilabda-akadémia indul a Bercsényiben
A Győri Audi ETO KC utánpótlása is megtartotta évzáróját. Az évértékelő vacsorán a Klub valamennyi vezetője illetve Hajdú János utánpótlás igazgató is ott
"- Azért jöttünk össze, mert egy csodálatos évet zártunk, óriási eredményekkel. Minden fórumon elmondom, hogy bár a nagycsapat veretlenül zárta az idényt, és a Bajnokok Ligájában is a legjobbak között maradt, mégis amit ti produkáltatok, az hasonló mércével mérhető. A Magyar Kézilabda Szövetség 13 bajnokságot írt ki különböző kategóriákban, és ebből ti tizenkettőt megnyertetek és egy ezüstérmet szereztetek.
A mi nagyszerű sportágunknak ti adjátok a jövőjét, mert bár a klub most is a honi kézilabda zászlóshajója, ennek ti is részesei vagytok.
A következő évadban közületek hat lány kerül fel az első csapathoz, és világsztárokkal fog együtt készülni, játszani. Már most is felnőttek között edződtök sokan, ezért van, amikor saját korosztályotokkal kerültök szembe, szinte átléptek rajtuk. Ha körbenézek, szinte minden második széken egy válogatott ül, ami szintén nagy eredmény.
Sokat gondolkodok, mitől vagyunk mi jobbak. Jobbak az edzők? Ez biztos, hiszen alig-ha-nem Európa legjobb edzőivel készülhettek, akik mindent megtesznek értetek, hihetetlenül elkötelezettek. Becsüljétek meg őket.
A körülmények miatt? Nagy öröm, hogy a Polgármester úr támogatásával is létre jöhet a már régóta dédelgetett vágyunk, és a Bercsényiben elindul a Kézilabda Akadémia, minden igényt kielégítő háttérrel.
Higyjétek el, rengeteget számít, hogy mire elkezdődik más csapatoknál a felkészülés, ti már 150-200 órával többet kézilabdáztatok, mint ellenfeleitek. Itt nem állunk le a nyáron. Ez az előny behozhatatlan!
Köszönöm ezért munkátokat, hogy ennyi szép aranyat gyűjtöttetek. Köszönöm, hogy nap, mint nap ilyen lelkesen készültök, utaztok hétköznap és hétvégéken, annyi mindenről lemondotok, hogy aztán itt megtapsolhassunk benneteket.
Tudom, nehéz lesz ezt a teljesítményt felülmúlni, de bízom benne, hogy a következő esztendőben is hasonlóan ügyesek lesztek!" - mondta Vanyus Attila, a Győri ETO KC elnöke.
" Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Attila előbb elmondta az eredményeiteket, ami tényleg óriási! Gratulálok nektek. n is köszönöm a munkátokat, amit a válogatottban nyújtottatok, többen közületek több korosztályban is szerepeltek. n csak egyet fűznék hozzá: Két év!... Két év múlva London, Olimpia. Nagyon szeretném, ha közületek is ott lennének a játékokon! Miért is ne? Két év alatt sok dolog történhet.
A magyar kézilabda körökben járja egy mondás: hazánkban három féle válogatott játékos van: aki játszott a Győrben, aki most is ott játszik, és aki ott fog játszani! Ezek szerint jó úton haladtok, hogy felnőtt válogatottak légyetek!" - fogalmazott Hajdú János, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:23, szerda | Helyi
„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”
Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 25. 08:07, szerda | Helyi
Másodszor is távol maradt a Fidesz a közgyűléstől, győriek töltötték meg a dísztermet
Hétfő kora este Pintér Bence polgármester bejelentette, hogy jövő hétfőn ismét megpróbálják elfogadni Győr költségvetését,
2026. Február 25. 07:07, szerda | Helyi
Már a MÁV+ alkalmazásban is elérhetők a győri helyi bérletek (VIDEÓ)
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV+ alkalmazás: már a győri helyi közlekedésben használható bérletek is megvásárolhatók az applikációban.
2026. Február 24. 08:23, kedd | Helyi
Handball Planet: több győri játékost is jelöltek az év csapatába
Fodor Csenge és az Európa-bajnoki bronzérmes Győri-Lukács Viktória is jelölt saját posztján az év csapatába a Handball Planet kézilabdás szakportálnál.
