Hírek
2019. Június 24. 07:00, hétfő | Helyi
Exkluzív filmet vetített a Győri Balett
A 15. Magyar Táncfesztivál zárónapján, exkluzív filmvetítésre invitálta közönségét a Győri Balett.
Vasárnap délelőtt, a világhírű balett társulat új stúdiójában, az Árpád Parkolóházban gyülekeztek az érdeklődők.
"A nap szerettei" című filmet tekinthette meg a balett kedvelő közönség, mely színpadi változata, annak idején a Győri Balett alapító társulatának első bemutatója volt.
Az eseményen Kiss János Kossuth-díjas táncművész, Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatója, alapító-és örökös tagja köszöntötte a megjelent vendégeket,



majd Joachim Schlote, a salzburgi Schlote Konzertdirection ügynökség vezetője szólt a megjelentekhez, aki több mint 20 éve utaztatja a Győri Balettet Ausztria, Németország, Svájc városaiba.

A Győri Balett jelenlegi társulata mellett, az alapító és örökös tagok közül részt vett Tárnoki Tamás táncművész.


Az Állami Balett Intézet 1979-ben végzett hallgatói — egy táncos kivételével — úgy döntöttek, hogy Győrben kezdik meg pályafutásukat, és megalapítják hazánk harmadik balett-társulatát.
Erről: az Ifjúsági Magazin, 1979. 08. 01. 8. száma így írt:
“GYŐRBE IGAZOLT EGY ÉVFOLYAM
Az Állami Balett Intézet idén végzett hallgatói — egy táncos kivételével — úgy döntöttek, hogy Győrben kezdik meg pályafutásukat, és megalapítják hazánk harmadik balett-társulatát. Művészeti vezetőnek Markó Ivánt, a világhírű brüsszeli koreográfus, Maurice Bejárt szólistáját kérték fel. A tizennégy friss diplomás táncoshoz csatlakozott két korábban végzett fiatal, s így a nyolc fiú, nyolc lány augusztus 23-án már munkába áll Győrött. Az első bemutatóra novemberben kerül sor, Orff-Markó: A nap szerettei című harmincperces balettjét viszik színre.”
40 évvel ezelőtt, Markó Ivánnal az élen születt egy társulat, álomból valóság lett.
Az alapító táncosok: Kiss János, Bombitz Barbara,Tárnoki Tamás, Dombrovszky Éva, Krámer György, Horváth Erika, Demcsák Ottó, Király Melinda, Szabó Elemér,
Szigeti Gábor, Greiner Éva, Németh István, Horváth Gizella és Szekeres Lajos.
Születésnapi rendezvénysorozattal várják kedves vendégeinket
Ünnepi programok
2019. október
– Táncoló filmkockák– Best of Győri Balett
Lakatos János filmjében szórakoztató formában mutatja be a Győri Balett történetének meghatározó pillanatait
– Könyvbemutató – Győri Balett 40. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelenő album ünnepélyes bemutatása Budapesten.
– 40 év – 40 kép. Fotókiállítás a győri városháza előtt
2019. 10. 06.
– Kiállítás a Győri Fotóklub képeiből – Győri Balett 40., Esterházy-palota
2019. 11. 02., 15.00
– Pódiumbeszélgetés az alapítókkal a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében – a művészek filmbejátszások segítségével elevenítik fel a Győri Balett elmúlt 40 évét. A beszélgetést vezeti: Werner Krisztina újságíró.
2019. 11. 02., 18.00
– Gombár Judit-emlékkiállítás. A legendás díszlet- és jelmeztervezőre, a Győri Balett örökös tagjára emlékezünk.
2019. 11. 02., 19.00
– A Győri Balett jubileumi díszelőadása. Az ünnepi gálaműsort vezeti: Bősze Ádám.
2019. 11. 09., 19.00
– Anna Karenina – a 40 éves Győri Balett bemutatója.
2019. 11. 15.
– Könyvbemutató – Győri Balett 40. a Győri Könyvszalon rendezvényén.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:


Szerkesztette: Csobay Dániel
Főkép: regigyor.hu
Fotók: Csobay Dániel fotográfus
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
