Alapvetően kontextusfüggő az újraelosztás mértékének a helyes arányáról beszélni, de az biztos, hogy nálunk több, mint amennyinek lennie kéne, ráadásul a struktúrája is rossz – mondta el még korábban Csaba László egyetemi tanár. A professzor szerint az elmúlt 35 évben a jelentős előretörést elkönyvelő államokban az újraelosztás mértéke a GDP 35 százaléka volt átlagosan.

A közgazdász szólt arról is, hogy természetesen vannak olyan országok, ahol nagyon magas az újraelosztás, de ennek ellenére a világ élvonalába tartoznak. A professzor ezek között említette a skandináv államokat, azonban ezekben az országokban a magas redisztribúció mellett erős jogbiztonság, átláthatóság és kiszámíthatóság is érvényesül.

„Húzd meg, ereszd meg”

A magyar állami szerepvállalás nagyságának és szerkezetének értékelésekor gyakran tekintik viszonyítási alapnak a régió többi országát, ezen belül is elsősorban a visegrádi országokat. A Magyar Nemzeti Bank egy tanulmány keretében végezte el ezt az összehasonlítást az 1995−2010 közötti időszakra. Az újraelosztás kapcsán a térségbeli első tanulság, hogy egyedül Szlovákiában volt megfigyelhető tartós, jelentős, választási ciklusokon túlnyúló csökkenés. A többi országban a „húzd meg, ereszd meg” politika érvényesült, ugyanakkor Csehországban a korrigált kiadások és bevételek számottevően kisebb tartományban mozogtak, mint Lengyelországban és Magyarországon.

MNB rávilágított arra is, hogy a régió országai közül egyedül Magyarországon volt szükség prociklikus gazdaságpolitikára a 2007−2010-es időszakban. Míg a többi visegrádi országban emelkedtek a kiadások a pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés időszakában, addig Magyarországon a korábban felhalmozódott magas államadósság és kamatkiadások miatt a kiadások jelentős mérséklésére volt szükség.

Radikális felülvizsgálat kell?

Nemrégiben a kapitalizmus című blogoldal egyik bejegyzése járta körül ezt a témát. A szerző szerint az állam olyan célokra költ, amelyek indokoltsága vitatható, olyanokra viszont nem vagy nem eleget, amelyek valóban hozzájárulnának a gazdaság fejlődéséhez, így az adófizetők nem érzik sajátjuknak a közkiadásokat.

Úgy látja, ebből az ördögi körből csak az állami kiadási elkötelezettségek radikális felülvizsgálata útján lehet kitörni, ami egyben esélyt ad arra is, hogy a gazdaság adóterhelése elviselhető mértékre csökkenjen, s ez húzza fel az alacsonyabb jövedelműeket is. Az államháztartás költéseit ahhoz a szinthez kell igazítani, amelynek fedezetét a gazdaság úgy tudja megtermelni, hogy eközben sem a feketegazdaság nem növekszik, sem a fejlesztésre fordítható források nem csökkennek.

2010-ben értük el a lengyel szintet

A nemzeti bank szerint a magyar relatív kiadási szint változását az 1995–2010-es időszakban elsősorban az államháztartási bérkiadások és folyó transzferek mozgatták. A korrigált kiadás 1996-ban Magyarországon volt a legalacsonyabb. Ezt követően hazánk korrigált kiadása − éppen a bérkiadások és folyó transzferek emelkedése következtében − sorra előzte meg a visegrádi országok szintjét, majd a 2000-es évek közepén fordult vissza ez a folyamat. A magyar kiadási szint 2009-től ismét alacsonyabb lett, mint a cseh és szlovák szint, a lengyel értéket pedig 2010-ben érte el.

Megállapítható, hogy a négy ország korrigált kiadási szintje a kezdeti jelentősebb eltérés után 2010-re a GDP 30-33 százaléka közé konvergált. A 2002−2006 közötti időszakban jelentős részben azért duplázódott meg a korrigált kiadások közötti eltérés, mert Magyarországon ebben az időszakban 2 százalékponttal nőttek a szociális juttatások, míg a régió többi országában ehhez hasonló mértékű csökkenés volt.

Jelentős csökkenés Magyarország esetében

A négy országnak közös jellemzőik mellett eltéréseik is vannak. A legnagyobb eltérés a kamatkiadások terén tapasztalható az egyes országok között, és e tétel korrekciója közelíti leginkább egymáshoz a kiadási szinteket. Ennek magyarázata az lehet, hogy a magasabb kamatkiadást ellentételezni kellett az elsődleges kiadások visszafogásával, illetve a kamatkiadás csökkenését jelentős részben az elsődleges kiadások növelésére használták fel.

Jelentős csökkenésre került sor Magyarország és Lengyelország esetében, ahol az induló szint magasabb volt. Csehország esetében a kamatkiadás végig stabilan alacsony volt. Szlovákia kamatkiadása a kilencvenes évek végén az alacsonyabb szintről a lengyel és magyar szintre ugrott, majd fokozatosan lecsökkent a csehországira.