Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2014. Május 21. 11:18, szerda | Helyi
Forrás: infoGyőr/MTI

Ezreket várnak a kismegyeri lovas- és hadijátékokra

Ezreket várnak a kismegyeri lovas- és hadijátékokra

Legalább három-négyezer nézőt várnak a szervezők a június 7-én a Győr határában fekvő Kismegyeren rendezendő lovas- és hadijátékokra - hangzott el az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján.

Simon Róbert Balázs alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője (Fidesz) kiemelte: nem a 205 évvel ezelőtti győri csatára emlékeznek, amelyben az 55 ezres francia had ütközött meg a fele ekkora, osztrák erőkkel megtámogatott magyar nemesi felkelő sereggel, hanem arra a mintegy háromezer emberre, aki elesett az összecsapásban, bármelyik oldalon áldozta is életét.
Az eseményen elhangzott: délelőtt Győrben a helyi Napóleon-emlékeket megidéző ingyenes idegenvezetést rendeznek az érdeklődők számára, Kismegyeren pedig fél háromkor, a helyi óvodások, iskolások műsorával kezdődik, majd négy órakor a csata emlékművének megkoszorúzásával folytatódik a program.
Délután ötkor veszi kezdetét a mintegy negyven állatot felvonultató lovasjáték, amelyet szabadon idomított lovak bemutatója, kuruc életkép, hortobágyi csikósok műsora és a Nádasdy-huszárok mindennapjait felelevenítő program alkot. Hat órától rendezik meg a bő egy órás hadijátékot; ennek során mintegy száz hagyományőrző, köztük 40 cseh, osztrák és szlovák résztvevő eleveníti fel az 1809. június 13-14-én vívott csata főbb eseményeit. A látottakat történész narrátor teszi kézzelfoghatóvá a résztvevők számára.
A programban fellép a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz, a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszárbandérium, a Pápai Huszáregyesület és a 15. Második Székely Határőr Gyalogezred Hagyományőrző Társaság egysége is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.

2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi

Barokk pompába öltöznek a kirakatok

Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.