Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Szeptember 06. 06:38, csütörtök | Bulvár

Ezt tudtad Vitray Tamásról?

Ezt tudtad Vitray Tamásról?

Vitray Tamás egykori televíziós a Rákosiék által létrehozott Idegen Nyelvek Főiskoláján végzett, ezt követően a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje, az agitprop osztály hadnagya lett.

Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségén. Utána lett rádiós, később pedig tévés. Könyvében azt állítja, hogy nemet mondott az ÁVH-nak, de a PestiSrácok oknyomozó riportsorozatában Mező Gábor kutató azt írja, ez nem valószínű, hogy pont így volt.

"Rákosi Mátyás parancsára 1951-ben azért alapították az Idegen Nyelvek Főiskoláját, hogy ott kineveljék a jövő kommunista kádereit, elsősorban a hírszerzőket" - írja a Pesti Srácok. Hogy az intézmény mennyire rákosista volt, az is jelzi, hogy Rákosi háttérbe szorulásával párhuzamosan, 1955-ben megszüntették.

Az ötvenes évek elején, akik idegen nyelvet tudtak, azok többnyire osztályellenes elemek voltak a kommunista diktatúra szemében, pláne, a nyugati nyelveket tudók. S ezért őket kellett helyettesíteni, helyükbe tenni nyelveket értő hithű kommunistákat.

Bár a televíziós sportriporterként, majd Híradó-szerkesztőként ismertté vált, aztán a rendszerváltás előtt az ellenzéki MDF-ben szerepet vállaló Regős Sándor egy életútinterjúban azt mondta, a főiskolára felvettek között sok volt a "másik oldal" (tehát az ún. reakciósok) képviselője, Mező Gábor a Pesti Srácokban azt írja: a Rákosi-diktatúra frissen alapított káderképzőjében biztosan nem a „másik oldal" gyűlt össze, hiszen pont a „reakciósok" helyett akarták kinevelni a saját hírszerző seregüket.

Nem tudni, hogy közülük hányan mentek külföldre 1956-ban, de az biztos, hogy rengeteg kém volt köztük.

A kommunista diktatúra tökéletesen kihasználta az ötvenhatos emigrációs hullámot, és számtalan ügynököt, hírszerzőt, ávéhást küldött szét a világban.

"Gondoljunk csak arra a Szabó Miklósra, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Őt 1957-ben rendelték vissza, hogy megírja „leleplező", lejárató könyveit " - írja Mező Gábor.

Vitray Tamást is a hírszerzés főiskoláján képezték ki. Vitray Kiképzés címmel írta meg memoárját, amely gyerek- és fiatalkoráról szól, és amelyben végig Kisneufeldnek hívja magát.

Vitray Tamás valóban Neufeld Tamás néven született, mégis meghökkentő, hogy egyes szám harmadik személyben ír magáról - ahogy az az állambiztonsági jelentésekben is megszokott.

Vitray Tamás a harmincas éveiben. - Fortepan/RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG

"Kisneufeld" (tehát Vitray) remek eredményekkel végezte el a hírszerző főiskolát.

Könyvében azt állítja, hogy ezt követően az ÁVH megpróbálta beszervezni, de ő nemet mondott. Erről meglehetősen hihetetlen történettel számol be. Azt állítja, hogy a két ÁVH-s barátságos modorban elmondta, mire keresnek embert, de "Kisneufeld törte a fejét, mit mondjon, hogyan szabaduljon." Végül Vitray a barátságos ÁVH-soknak azt mondja, hogy az ostrom alatt idegösszeomlása volt, ezért képtelen lenne ellátni ilyen fontos feladatot.

Az ÁVH-sok pedig annyira barátságosak voltak, hogy kezet nyújtottak és elmentek.

"Ez meglehetősen hihetetlenül hangzik, egyáltalán nem volt jellemző a rettegett ÁVH-ra" - emeli ki a Pesti Srácok cikke. Az meg végképp nem, amivel később Vitray dicsekszik, hogy olyan lázadást szított társai között, hogy senki nem ment az ÁVH-hoz, és ezt még a Szabad Európa Rádió is bemondta.

Tehát: a rákosista káderképzőbe felvett hithű kommunisták halált megvető bátorsággal szembeszállnak az ÁVH-val és ebből szinte forradalom lesz, de persze "Kisneufeldnek" ebből semmi baja nem lesz. Éppen csak mégis be kéne lépnie az ÁVH-ba.

Majdnem hihető. Különösen, hogy ezt is "megússza".
Így lett Vitray a Honvédelmi Minisztérium (HM) tisztje

"Kisneufeldnek" (még egyszer: Vitraynak, hiszen továbbra is ezen a fedőnéven említi magát) újra és újra szerencséje van. Története (hogy újabb állambiztonsági kifejezést használjunk: legendája) szerint a barátságos ÁVH-sok után jött egy barátságos HM-es, bizonyos Tarlós százados. Akinek "Kisneufeld" elpanaszolta, hogy büntetésből ÁVH-st akarnak csinálni belőle, erre a barátságos (még az ÁVH-soknál is barátságosabb) százados pedig rögtön megmenti. Nem is akárhogy: azonnal a parancsnokához rohan, aki hogy, hogy nem - földöntúli szerencse - Rákosi Mátyás unokaöccse (Baráth Magdolna történész egyik tanulmánya szerint valószínűleg Rákosi Endre), aki éppen annyira barátságos, mint ennek a történetnek az összes szereplője, és rögvest megmenti "Kisneufeldet" a félelmetes, egyben rendkívül barátságos ÁVH-soktól.

Mindannyian tudjuk: ez a Rákosi-rendszerben már csak így volt, valójában az államapparátusban mindenki gyűlölte az ÁVH-sokat, még saját maguk is. Nyilván barátságossággal lázadtak saját maguk ellen.

Vitray pedig ezt követően a HM Politikai Főcsoportfőnökségéhez került, ahol csak úgy rögtön hadnagy lett.

Vagyis: egyből tiszti rendfokozatot kapott, mindenfajta kiképzés, tiszti iskola nélkül. Feltehetően barátságosságból.

Vagy - és ez "Kisneufeld" legendájánál sokkal valószínűbb - a rákosista Idegen Nyelvek Főiskolája maga volt a kiképzés, a kommunista tiszti iskola.

Mikosdi György, aki a rendszerváltás előtt káderként és hálózati emberként szolgálta a diktatúrát, majd 1992-től a brüsszeli magyar kereskedelmi tanácsos lett, úgy emlékezett vissza memoárjában, hogy
az Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatói közül egy olyan csapat válogatott, amibe a katonai hírszerzés és az ÁVH (hírszerzés és elhárítás) is beletartozott.
Vagyis aligha állhatott elő olyan helyzet, hogy csak az ÁVH "ajánlatát" kapta meg valaki, és még nemet is mondhatott.

A legvalószínűbb reális verzió az, hogy "Kisneufeld"-et a katonai hírszerzés választotta ki magának így lett belőle egyből politikai tiszt. Ide került valójában Vitray.

A HM 1949-ben létrehozott Politikai Főcsoportfőnökségét három nagyobb egységre lehetett felosztani.

Nógrádi Sándor altábornagy, főcsoportfőnök közvetlen alárendeltségébe tartozott az oda áttelepült Pártszervezési Osztály, az Anyagi Osztály, valamint a Központi Iroda és Expedíciós Osztály.

„Az I. főcsoportfőnök-helyettes, Ilku Pál ezredes az Operatív Osztály, az Oktatási Osztály, az Ellenőrző Osztály és a Káder Osztály, a II. főcsoportfőnök-helyettes, dr. Jánosi Ferenc ezredes, Nagy Imre veje pedig az Agitációs és Propaganda Osztály, a Kulturális Osztály és a Sajtó Osztály közvetlen elöljárója lett" – olvasható egy a nyolcvanas években megjelent, rendszerhű katonai tanulmányban.

Ide került hát a fiatal Vitray.

Visszaemlékezésében csak röviden tér ki erre az időszakra, de azért tudálékosan elmagyarázza a nyilvánvalót, hogy
a propagandaszövegek szétszórása, az ellenség összezavarása a világ összes háborújában az egyik első számú feladat volt.
Vitray az általa csak „ötosztály"-nak becézett osztályon dolgozott, ahol propagandaszövegeket kellett írnia.

Vitray visszaemlékezése szerint nem igazán kedvelte a dolgot, mert nem szeretett egyenruhás lenni, inkább külkereskedőnek készült (tehát impexes akart lenni).

Bár ez végül nem sikerült, a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemoimpexnél azért rövid ideig megfordult.

A Pesti Srácok a történet folytatását ígéri.

Forrás: origo.hu

Fotó: Hirling Bálint- Origo; ingatlanhirek.hu; Fortepan/RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára