Hírek
2021. Június 17. 11:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, elfogták

Késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, a rendőrök elfogták - közölte az intézmény sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Juhász Marianna tájékoztatása szerint a férfi felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba, melynek korábban két éven át alkalmazottja volt. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra, ahol azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is.
A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, több, rendszeresen folyósított segélyben és támogatásban részesülő elkövető azt mondta, arra is felkészült, hogy önmagával is végez - tette hozzá a sajtóreferens.
Hangsúlyozta: a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, aki fegyvert fogott a városháza biztonságáért felelős ügyeletes városrendészre, majd az intézmény egy másik munkatársa el tudta venni a férfitől a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik rövid idő alatt a helyszínre érkeztek és lefegyverezték, majd a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra vitték a fenyegetőző férfit.
Az esetről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyit közölt: az elfogott 46 éves helyi lakos elszámoltatása folyamatban van.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 29. 20:46, hétfő | Belföld
Zavargások Koszovóban - 20 magyar békefenntartó megsérült
A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil. A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja.
2023. Május 29. 06:00, hétfő | Belföld
Kötélpályán hoztak fel egy szikláról lezuhant fiút a mélyből a tűzoltók Vértestolnánál
Lezuhant egy túrázó a Pes-kő-barlangnál Vértestolna közelében vasárnap, a tűzoltók kötélpályát építették ki, hogy a 15 éves fiút felhozzák a mélyből - mondta el a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szó
2023. Május 29. 06:00, hétfő | Belföld
A héten is kora nyárias idő várható, sok napsütéssel
2023. Május 28. 11:13, vasárnap | Belföld
Csaknem 800 doboz cigi lapult a kárpitok alatt
Csaknem 800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár kisbuszban