Városlista
2026. március 23, hétfő - Emőke, Botond, Ottó, Kartal

Hírek

2012. Február 22. 11:30, szerda | Helyi
Forrás: Nyugathír/Kék Duna Rádió

Fél év alatt 3000 ügyfél járt a győri Széchenyi Programirodánál

Fél év alatt 3000 ügyfél járt a győri Széchenyi Programirodánál

December óta működik Győrben a Széchenyi Programiroda. A hálózat munkatársai tájékoztatással, tanácsadással és a pályázatok útjának nyomon követésével segítik az ügyfeleket.

A cél, hogy az uniós forrásokból minél több megyei pályázó részesüljön. Az eddigi tapasztalatokról Samodai Imrét, a programiroda nyugat-dunántúli regionális igazgatója a Kék Dunának elmondta, régiónkban fél éve működik a Széchenyi Programiroda hálózat. Azóta háromezer ügyfél fordult meg náluk, 900 pályázó megyénkből jelentkezett.

A győri irodát naponta 5-10 ügyfél keresi fel, jellemezően kis- és középvállalkozások, hiszen az Új Széchenyi Terv pályázatainak kétharmada is őket célozza meg.
A legtöbben a telephelyfejlesztéssel, eszközbeszerzéssel kapcsolatban érdeklődnek, de az alkalmazottak képzésére is sokan nyújtanak be pályázatot.
A Széchenyi Programiroda Győrben, a Széchenyi tér sarkán, a Liszt Ferenc u. 1. szám alatt várja az ügyfeleket, hétköznapokon 9.00-17.00 óra között.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.