Hírek
2012. Június 02. 10:30, szombat |
Helyi sport
Forrás: gyorietokc.hu
Felkészülési programtervezet a nyárra
Ugyan a szezon még nemrég ért véget, de a klubvezetés már az új szezon előkészítésén dolgozik. Csapatunk nyári felkészülése július 11-én indul, és idén az új vezetőedző,
Ambros Martín irányításával a felkészülési a korábbi évekhez képest máshogy alakul.
A Győri Audi ETO KC múlt héten jelentette be hivatalosan az új igazolásait valamint az új vezetőedző személyét. Ambros Martín a múlt héten Győrben tartózkodott, ahol több egyéb téma mellett természetesen a nyári felkészülési program is szóba került. A megbeszéléseken sikerült véglegesíteni a nyári felkészülés tervezett programját.
A felkészülés július 11-én indul, amikor az olimpia miatt távolmaradókon, illetve junior és ifiválogattotjainkon kívül mindenki Győrben találkozik. Az első hét hátralévő részében orvosi vizsgálatok és fizikai felmérők következnek, majd egy hét edzőtáborba utaznak a lányok július 16-tól.
Várhatóan július 27-én játssza a csapat az első edzőmeccset.
Mivel a keretben a felkészülés kezdetén 8-9 felnőtt játékos lesz (Olimpia valamint Hornyák Ági rehabilitációja), ezért a vezetőedző másfajta felkészülést rakott össze, mint amit eddig az elmúlt években megszokhattunk. Ambros Martín célja meccsterhelést egyenletesen elosztani, így egy nap csak egy edzőmeccs lesz, felkészülési találkozók pedig 2-3 naponta lesznek leszervezve a lányoknak. Ennek a felkészülési elvnek esett „áldozatául” a csapatunk előzetesen tervezett idei Szabella Kupa részvétele. A Szabella kupa időközben az eddigiekkel ellentétben 6 csapatosra bővült, ami legalább napi 2 meccset jelentett volna, ezt ilyen formában Ambros Martín nem vállalta.
A felkészülésben az már biztos hogy augusztus 21-én Győrben mérkőzünk meg az orosz Zvezda Zvenigorod gárdájával a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:06, vasárnap | Sport
Gidai Máté és az Autósport!
Beszélgetés Gidai Máté autóversenyzővel, a húsvéti Rallycross Fesztivál előtt.
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Külföld
Óriási tüntetést tartottak Prágában a Babis-kormány ellen
Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
