Hírek
2018. Február 21. 08:28, szerda | Belföld
Félmilliárdot kap a vadászat
Több mint ezer pályázatot nyújtottak be az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi felhívására, amiből 645-öt fogadott el az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság több mint ötszáznyolcvanmillió forint értékben.
Döntésüket egyhangúlag jóváhagyta legutóbbi ülésén az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöksége - írja a szerdai Magyar Hírlap.
Egyúttal határoztak arról is, hogy a rendelkezésre álló forrást elsősorban a vadásztársaságok által benyújtott pályázatok finanszírozására fordítják fejlesztés céljából. Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018-ban ötszázmillió forint erejéig támogatja a vadászatra jogosultak fejlesztéseit.
Tartaléklistára helyezik a bizottság által befogadott, az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és az egyéb gazdasági társaságok által benyújtott pályázatokat. Ez utóbbiak alól kivételt képeznek azok a konzorciumok, amelyekben vadásztársaságok is részt vesznek.
A nyertes pályázókkal a szerződéskötés folyamatban van, a kifizetések a szabályzatnak megfelelően 2018. március 31-éig történnek meg.
A Magyar Hírlap kérdésére Bajdik Péter, az OMVK főtitkára elmondta, hogy a beérkezett pályázatokat szakmai és pénzügyi megvalósíthatósági szempontokat vizsgálva bírálták el. A pályázati anyagok alapvetően a vadélőhelyek fejlesztését szolgálják, ezek lehetnek vadföldek, csenderesek és egyéb élőhelyfejlesztési beruházások, amelyek mind az apróvad-, mind a nagyvadállomány szempontjából fontos intézkedések.
Fotónk: illusztráció - programturizmus.hu
Forrás: MTI; gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
