Városlista
2020. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2017. Február 19. 08:13, vasárnap | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Floridai gyűlésén Donald Trump megerősítette híveinek korábbi ígéreteit

Floridai gyűlésén Donald Trump megerősítette híveinek korábbi ígéreteit

Donald Trump amerikai elnök megerősítette híveinek korábbi ígéreteit azon a választási rendezvényekre emlékeztető gyűlésen, amelyet a floridai Melbourne városában tartott szombat este.

A Florida középső részén fekvő Melbourne-ben néhány tüntető és az elnök rengeteg híve jelent meg. Donald Trump mellett ezúttal ott volt a first lady, Melania Trump is, aki a gyűlés kezdetén bemutatta férjét, majd elmondott egy imádságot, és ígéretet tett arra, hogy a nőkre és a gyermekekre vonatkozó kezdeményezéseivel minden amerikai érdekében tevékenykedik majd.

Donald Trump nyakkendő nélkül, kötetlen stílusban beszélt, s bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy "barátai és az emberek között" akar lenni. Dicsérő szavakkal szólt követőiről, híveiről, s "igazán nagyszerű mozgalomnak" nevezte táborát.

Ismét beszélt az amerikai-mexikói határra tervezett kerítés megépítéséről, hangsúlyozta, hogy lazít a gazdasági szabályzókon, és munkahelyeket teremt majd. Utalt a beutazásokat átmenetileg szigorító elnöki rendelkezésének bírói felfüggesztésére, és úgy fogalmazott: "készülök valamire a következő napokban". Majd hozzátette: "mi soha nem adjuk fel, soha!".

Trump elnök kitartott amellett, hogy a hamis sajtóhírek és tudósítások áldozata, s leszögezte, hogy egyes sajtóhírekkel ellentétben a Fehér Házban olajozottan mennek a dolgok, jóllehet, "nagy zűrzavart" örökölt. Ahogyan fogalmazott: a média "nem az igazat mondja", megvan a saját agendája. Ezt egyébként az elnöki gépen vele utazó újságíróknak is elmondta, még a nagygyűlés előtt. Kifejtette nekik, hogy azért kampányol mert "maga az élet is egy kampány, s Amerikát ismét naggyá tenni is teljes mértékben kampány". Majd hozzátette: "ez nem könnyű, kivált, ha a sajtóval is harcolni kell".

A nagygyűlés után - amelyet egy nagy reptéri hangárban tartottak - Donald Trump a Melbourne-től nem messze délre eső Palm Beachen lévő üdülőjébe, Mar-a-Lagóba ment. A víkend azonban munkával telik majd, az elnök ugyanis a tervek szerint a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt négy várományosával beszélget. "Sok jelöltem van, aki valóban akarja is ezt a munkát. Néhány napon belül meghozom a döntést" - mondta Trump az őt kísérő újságíróknak. S bár neveket nem mondott, Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője megnevezte azt a négy embert, akivel Trump vasárnap tárgyal. Ők Keith Kellogg nyugalmazott altengernagy, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi ügyvivő főtanácsadója, John Bolton, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete, Herbert Raymond McMaster altábornagy, és Robert Caslen altábornagy, a West Point katonai akadémia főparancsnoka.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 02. 07:06, csütörtök | Külföld

Halálosan megfenyegettek két minisztert a zavargásokat követően Ausztriában

Halálosan megfenyegették Karl Nehammer belügyminisztert és Susanne Raab integrációs minisztert a bécsi zavargásokat követően - erről a két tárcavezető beszélt egy bécsi sajtótájékoztatón.

2020. Július 02. 05:00, csütörtök | Külföld

Németország átvette az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét Horvátországtól

Németország szerdán átvette az Európai Unió (EU) Tanácsa soros elnöki tisztségét Horvátországtól, a hivatalos átadás-átvételt Berlinben tartották a az egész ország egyik jelképeként számon tartott Brandenburgi kapunál.

2020. Július 01. 18:04, szerda | Külföld

A válság óta kevesebbet költenek és többet takarítanak meg a családok Európában

A koronavírus-válság alatt némileg módosultak az európaiak megtakarítási szokásai. Az Ipsos közvéleménykutató intézet által az ING bank megbízásából készült tanulmány szerint 30 százalékuk növelte megtakarításait,

2020. Július 01. 15:02, szerda | Külföld

Az Iszlám Államtól származó drogokat foglaltak le az olasz hatóságok

Tizennégy tonna amfetamintablettát foglaltak le Salerno kikötőjében, a szállítmány Szíriából érkezett, és egy részét az Iszlám Állam európai harcosainak szánták - jelentette be az olasz pénzügyőrség szerdán.