Hírek
2010. Április 22. 07:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Fogy a magyar, visszaesett a házasságkötések száma
Magyarországon 2,5 százalékkal kevesebben születtek és 6,8 százalékkal kevesebben haltak meg 2010 első és második hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai gyorstájékoztatój
Idén januárban és februárban 15 369 gyermek született, 392-vel kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanekkor. A halálozások száma is alacsonyabb volt 1606-tal az előző év azonos időszakához képest, vagyis 21 899-en hunytak el az év első két hónapjában itthon.
17,4 százalékkal visszaesett a házasságkötések száma, vagyis 2010 első és második hónapjában összesen 2141-en mondták ki az igent.
A KSH adatai szerint ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,5 halálozás jutott a vizsgált időszakban. A hivatal számításai szerint a halálozások csökkenése nagyobb mértékű, mint a születéseké. Így mérséklődött a természetes fogyás, vagyis a 2009 első két hónapjának értékéhez, 7744-hez képest idén már 6530 fő volt. Ehhez jön a nemzetközi vándorlás becsült értékének pozitív egyenlege, azaz a lakosság ténylegesen csak kisebb mértékben, körülbelül 4000 fővel csökkent. Az időszak végén a lakosság lélekszáma 10 millió 9 ezer fő volt.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
