Hírek
2011. Október 02. 11:35, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Fogyasztói árkiegészítés: Győrre és Sopronra közel 400 millió forintot kapna a Kisalföld Volán
A polgármesterek, így a győri Borkai Zsolt által a Parlament elé terjesztett fogyasztói árkiegészítéstől reméli a Kisalföld Volán is, hogy a társaság veszteségei csökkenni fognak.
A győri, helyi közlekedési autóbuszokon az havi összvonalas és 30 napos nyugdíjas és tanulóbérletek 2010 forintba kerülnek, a negyedéves kedvezményes bérletek 5900 forintba.
Pócza Mihály elnök-vezérigazgató, Kisalföld Volán Zrt.: "A fogyasztói árkiegészítés problematikája azon túl, hogy most már öt éve ez nem változott, nem követte azt a strukturális változást, ami az utazóközönség körében történt. Ugye ebbe a kategóriába tartoznak a kedvezményes jegyek kérdése, bérletek kérdése, a diákok és a 65 év alatti nyugdíjas bérletre vonatkozik, de fogyasztói árkiegészítés tekintetében érintett a 65 év feletti lakosság is. Jelenleg a városi közlekedésben, legalábbis társaságunknál a felméréseink alapján az utazóközönség több mint 30 %-a 65 év feletti, és ezzel összefüggésben az árkiegészítés eléggé alacsony. A bevételeinknek mindössze 8 %-át fedezi egy 30 százaléknyi utas tömeg. Én úgy gondolom, hogy ezzel mindenképpen foglalkozni kell, az általam ismert számok alapvetően helyretennék ezt a kérdést, az én ismereteim szerint a Kisalföld Volán tekintetében mindenképpen mondhatom, nem lenne veszteségtérítési igény ezen túlmenően a társaságoknál, és a költségeinket képes lenne fedezni.
Társaságunknak a két város, Sopron és Győr esetében, ahol mi dolgozunk a helyi közlekedésen, mintegy 450 millió forintnyi vesztesége van, ha a közszolgáltatói szerződéseinket nézzük és bizonyos nyereségtartalmat reálisan a többségi tulajdonosunk elvár tőlünk, akkor ez a veszteség 5 és 6 százmillió forint közé tehető. Tehát, ezt mindenképpen rendezni kellene.
A jelenlegi bevételeinken belül az árkiegészítés a társaságunknál mintegy 40 százalékos arányhoz közelít, tehát az összbevételünknek mintegy 40 százaléka származik az árkiegészítésből, ez folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az elmúlt öt évben, ha visszamenőlegesen megnézzük. A polgármester urak által tett javaslat a jogszabályok módosítására alapvetően rendezné, hogy teljes mértékben a költségek megtérülhetnek az utas által fizetett bevételből, és az árkiegészítésből. Ez Győr esetében árkiegészítés tekintetében meghaladja a 200 millió forintot."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
