Hírek
2010. Január 11. 13:55, hétfő |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Fokozott ellenőrzés az egész országban!
Hétfőtől január végéig fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az ország közútjain. Magyarország 2010-re vállalta, hogy 2001-hez képest 30 százalékkal csökkenti a balesetben meghaltak számát és ezt már 2009-ben sikerült elérnie. Min
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn közzétett adatai szerint 2009-ben a személyi sérüléssel járó balesetek száma több mint 7 százalékkal csökkent 2008-hoz képest. Számokban ez azt jelenti, hogy 19 174 helyett csak 17 808 olyan baleset történt tavaly, amiben megsérült valaki. Ezen belül több mint 16 százalékkal lett kevesebb a halálos baleset - összesen 747, egy évvel korábban viszont 890. Csökkent a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek száma is. 2009-ben összesen 817 ember halt meg közlekedési balesetben, egy évvel korábban 996 volt ez a szám, a javulás majdnem 18 százalékos. Ittasan egyébként tavaly az összes baleset több mint 12 százalékát okozták. A zéró tolerancia elvének bevezetése óta 2009 utolsó napjáig majdnem 16 ezer vezetői engedélyt vettek el a helyszínen.
A balesetek okai között nem történt lényeges változás: a gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása és a kanyarodás szabályainak be nem tartása vezetnek. Szintén nem változott a balesetet okozók köre: a sofőrök a balesetek 94 százalékát okozták, ezen belül 63 százalékkal a személyautók vezetői "vezetnek." A balesetek 19 százalékát kétkerekű járművet vezetők, 9 százalékban teherautók 1 százalékban autóbuszok, 2 százalékban egyéb járművek okozták. Gyalogosok a balesetek 6 százalékát okozták.
Jelentősen javultak a statisztikák 2001-hez képest is. Magyarország azt vállalta, hogy 2001- és 2010 között 30 százalékkal csökkenti a balesetben meghaltak számát. Ezt az eredményt már 2009-ben sikerült elérni, a 2001-es 1 239-ről 817-re, több mint 34 százalékkal csökkent a balesetben meghaltak száma.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
2026. Március 11. 11:00, szerda | Kék hírek
A filmre vett betörés
Akaratán kívül lett egy film főszereplője az a fiatalember, aki egy nagykanizsai élelmiszerboltba tört be február végén. Egy közel lakó nő ugyanis nemcsak észrevette és szólt a rendőröknek, de a telefonjával filmre is vette.
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
