Hírek
2020. Január 07. 12:15, kedd | Külföld
Földrengés Puerto Ricón, leomlott egy híres turistalátványosság
Hétfőn 5,8-as erősségű földrengés rázta meg Puerto Ricót. A földmozgás következtében nemcsak épületek rongálódtak meg, hanem egy híres szikla is leomlott.
Leomlott Puerto Rico szigetén a Puerta Ventana névre keresztelt sziklaformáció az erős földrengés miatt – írja a BBC.
A tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény Guayanilla város közelében állt.
A városi önkormányzat sajtósa, Glidden López Facebook-bejegyzésében írta, hogy
"A Ventana összeomlott. Mindannyian őrizzük emlékezetünkben."
Egy korábbi bejegyzésében arról tudósított, hogy a Ventanát az elmúlt napok kisebb rengései már megrongálták.
A Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés magja a földfelszín alatt hat kilométerrel volt a karibi sziget déli partjánál.
Bár a földrengés több épületet megrongált, és az áramszolgáltatás is több helyen szünetelt, cunamiriadót nem adtak ki, és halálos áldozata sincs a földmozgásnak. A földrengés után a közösségi hálóra feltöltött képeken több megrongált ház látható.
Az Egyesült Államok társult államát, a 3,2 millió lakosú Puerto Ricót december 28. óta egy sor földmozgás rázta meg, a legerősebb a hétfői volt az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) szerint.
Forrás: origo.hu
Kép: elnuevodia.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
