Hírek
2016. Szeptember 30. 19:49, péntek |
Helyi
Forrás: Győri Audi ETO KC, Fata Edina
Folytatni a jó sorozatot - készül a Győri Audi ETO KC az MTK ellen
Október 1-én hazai pályán fogadja az MTK csapatát a Győri Audi ETO KC gárdája. A zöld-fehérek célja hazai pályán nem is lehet más, mint a győzelem.
A DVSC elleni idegenbeli sikert követően nem sok ideje volt pihennie a csapatnak, szombaton már az MTK elleni hazai bajnoki vár Korsós Dorináékra. Görbicz Anita láza már a múlté, így rá is számíthat a vezetőedző a szombat este 18:00-kor kezdődő összecsapáson.
A fővárosiak az idei pontvadászatban már minden létező eredményt elértek már, 1 győzelem mellett 1 vereség és 1 döntetlen is szerepel a nevük mellett. A nyitó fordulóban otthon szenvedtek el kilencgólos vereséget a Dunaújvárostól, majd a Békéscsabát győzték le a Viharsarokban két góllal, legutóbb pedig hazai pályán játszottak 30-30-as döntetlent a Budaörs csapatával.
„Harmadik meccsünk lesz egy héten belül, és ezen a meccsen is meg kell mutatnunk a legjobbunkat, azt, hogy fejlődünk új játékrendszer sajátosságai miatt. A válogatott hét előtt ez lesz az utolsó meccs, majd ez után már a Bajnokok Ligájával folytatjuk, így egyértelmű célunk, hogy a saját játékunkat magasabb szinten tudjuk játszani szombaton az MTK ellen is.” – nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző.
A találkozót a Hantos Nóra Rózsahegyi Brigitta kettős vezeti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
