Hírek
2010. Augusztus 12. 14:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Fontos, hogy nemzeti értékeink is helyet kapjanak a Szigeten
Az országkép szempontjából fontos eseménynek nevezte a Sziget Fesztivált szerdán újságírók előtt Rétvári Bence. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szigetre kilátogató államtitkára szerint ebben a közegben olyan témák is
Az államtitkár elmondta: sok külföldi fiatal jön a Sziget miatt Magyarországra, először ezen keresztül ismerik meg az országot. A politikus különösen fontosnak nevezte, hogy a fesztiválon bemutatkoznak olyan nemzeti értékek, mint a magyar zene és tánc, a kultúra, a magyar tájegységek, a gasztronómia. A kormány legfiatalabb államtitkára szerint ebben a közegben a magyar fiatalokhoz is közelebb kerülhetnek olyan komoly témák, mint az Európai Unió, az állami, kormányzati intézmények, illetve a civil szervezetek által végzett tevékenységek. Ahogy fogalmazott: ma már teljesen más a Sziget, mint például 15 évvel ezelőtt.
Rétvári Bence beszélt arról is: a kormányzat olyan jogszabály-módosításon dolgozik, amely több lehetőséget biztosítana a magyar együtteseknek, illetve a kezdő zenekaroknak. Az államtitkár erről bővebben egyelőre nem kívánt beszélni, annyit mondott, vizsgálják az európai példákat, konkrétumokról ősszel tud majd beszámolni.
Rétvári Bence elmondta: harmadszor jár a Szigeten, elsősorban a hungarikumokat bemutató pavilonokat nézte meg, és a Csík Zenekar koncertjére volt kíváncsi.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
