Hírek
2010. Október 01. 14:49, péntek |
Bulvár
Forrás: Story Online
Gázolt Paris és lovagja
Elütött egy fotóst Paris Hilton és aktuális ágymelegítője, miközben hazafelé tartottak - majd cserbenhagyták áldozatukat.
Lassan törzslátogatói igazolványa lesz Paris Hiltonnak és Cy Waitsnek az amerikai rendőrségeken, annyi kihágásuk volt mostanában. A legutóbbira szerda éjszaka került sor, amikor az egyik bárból hazafelé elgázoltak egy rájuk váró paparazzit. A Carolnak nevezett lesifotóst könnyebb lábsérülésekkel szállították kórházba, de állítólag nagyon megviselte az eset. Főleg azért, mert az elütői elhagyták a helyszínt, és nem próbáltak meg segíteni rajta. Bár Cy később visszatért, hogy felvegye a kapcsolatot a rendőrökkel, akik egy kis időre őrizetbe is vették, de később elengedték. Viszont bíróság elé kell majd állnia a cserbenhagyásért, ami nem túl jó hír neki, mert jelenleg is eljárás folyik ellene drogbirtoklás miatt. Múlt hónapban ugyanis kokaint és marihuánát találtak nála és az örökösnőnél.
Viszont az elgázolt fotós is ráfázhat a történtekre. Ugyanis azért került az állásából nemrég menesztett klubvezető autója alá, mert eléjük állt, és nem engedte elmenni őket. Vagyis korlátozta a párost a szabad mozgásban, ami Los Angelesben törvényellenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
